8. fejezet (part1)

Iskola, munka, bulik meg minden, de megszületett :) Véleményeket, tippeket örömmel várok! Puszi nektek!


A repülőút hosszúnak és végtelenül unalmasnak ígérkezett. Az út majd 10 órás volt, még a közepénél sem jártunk, de én már végighallgattam az összes számot az ipodomon és aludtam is, most éppen az ablakon bámultam kifelé. A látvány igazán lélegzetelállító volt. A sok felhő, mint egy hatalmas vattacukor terült el alattunk. Nagyi mellettem újságot olvasott, én is belenéztem és meglepetten tapasztaltam, hogy az újságból a saját arcom köszön vissza

- Hűha, benne vagyok az újságban? – kérdeztem meglepetten és ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Felébredtél Caro? – mosolygott rám a nagyi.
- Mit írnak? – kicsit izgatott lettem, a szónak nem túl jó értelmében. Hát igen, akinek vaj van a fején az csak féljen, az újságíróktól.

- Főként a ruhavásárlási szokásaidat emlegetik… - megnyugodva sóhajtottam, de nagyi felpillantva az újságból engem fürkészett. – És írnak itt egy bizonyos fiatalemberről is… - nyeltem egyet és próbáltam közömbösen mosolyogni, de inkább kínos mosolyra sikerült.

- És kiről? – akaratlanul is egy oktávval feljebb csúszott a hangom.

- Egy focistáról. – azthiszem kissé elvörösödtem, najó égett a fejem…

- Hát nagyi, az úgy volt… hogy igazából nincs is semmi, csak szóval táncoltunk egyszer és Ikernek hívják, de egyáltalán nem érdekel és nem is az esetem, mármint nem csúnya csak… Mert amúgy mit írnak? – nagyi mosolyogva nézte a szerencsétlenkedésem.

- Igazából nem írnak focistáról, csak hallottam ezt-azt, de örülök, hogy megosztottad velem. – na ez fasza, egy hatvanéves öreglány behúzott a csőbe, duzzogva fordultam vissza és tovább bámultam ki az ablakon.

- És helyes az a fiú? – törte meg a csöndet néhány perc múlva a nagyi.

- Nem! – válaszoltam duzzogva.

- Még szerencse, különben azt gondolnám, hogy azért hablatyoltál össze-vissza, mert tetszik…

- Hát egyáltalán nem tetszik jó?! – mondtam, és, hogy nyomatékosítsam a dolgokat, még a karjaimat is keresztbe tettem.

- Pedig a focisták nagyrészt helyesek… hogy a többi testrészükről már ne is beszéljünk… - Hát ez totál elborult…

- Nagyiiii… ejtsük már ezt a témát! – kérleltem.

- Rendben – Sofia mama visszatért az újsághoz én meg tovább égtem csendes magányomban, nem sokáig.

- És jól csókol? – kérdezte hirtelen.

- Igen! Vagyis… Nem! Nem tudom… - hebegtem. A nagyi vigyorgott én pedig igyekeztem a föld alá süllyedni, kevés sikerrel, hiszen éppenhogy a föld fölött repültünk… elég magasan…

A repülőút hátralévő része csöndesen telt én lelkesen belevetettem magam a Harcosok klubjába és így legalább Brad Pittnek sikerült lekötnie a kósza gondolataimat. Bár, szerintem egy félmeztelen Brad bárkinek leköti, bármilyen gondolatát. Mikor leszálltunk a repülőről, két dologgal azonnal szembesültem, előszöris a fotósok hadával, akik kíméletlenül csattogtatták a vakukat, a másik pedig, hogy kúrva hideg van! Már nem azért, de Afrikáról az embernek előszöris a jó idő jut eszébe, nos énis ebben a hiszemben pakoltam be a bőröndömbe. Pedro látva a libabőrös kezemet, gyorsan levette a kabátját és a vállamra terítette, már épp tiltakoztam volna, hogy így pedig ő fog megfázni, de láttam, hogy rajta még egy jó vastag pulóver is van. Nagyszerű, ezek szerint csak én vagyok ennyire tudatlan és bamba. Ahogy előre sejtettem az újságírók kérdései nem éppen a diplomáciai látogatásunk körül forogtak, sokkal inkább egy személy felől érdeklődtek lelkesen. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, így boldog voltam, amikor Pedro a védelmébe vett (majdhogynem a hóna alá kapott) és rögbijátékost megszégyenítően átvágott velem a tömegen. A fekete sötétített üveges Merciben végre hátradőlhettem és kifújhattam magam. Már-már elnyomott volna az álom, bár a repülőn is aludtam cirka 3órát, a nagyi bejelentette, hogy délután még beiktatott nekem egy kórházlátogatást vagy megnyitót vagy micsodát.

- Na nem… erről nem volt szó, apa azt mondta, hogy idejövünk, kajálunk, punnyadunk megnézzük a meccset, aztán húzunk haza! – Nagyi felvonta a szemöldökét, tudom, tudom, a beszédmodorom néha kissé eltér az általa megszokottól.

- Caro, néha azért te is megerőltetheted magad, egész évben szinte semmi ilyet nem csinálsz, kérlek ezt most tedd meg… a kedvemért. – és mégis mit mondhat erre az ember lánya?

Durcásan néztem ki az ablakon, majd Pedrora, aki csak vigyorgott, tőlem pedig csak egy nyelvnyújtásra futotta, na de majd ha nagyi nem lesz itt… háháá! Duzzogva vonultam fel a pazar szállodai lakosztályomba, ahol végre meleg volt! A bőröndjeim, már ott sorakoztak az ágy mellett, de még mielőtt nekiestem volna, hogy valami időjárásnak és alkalomnak megfelelő ruhát keressek, megcéloztam a fürdőszobát és engedtem magamnak egy kád forró vizet. Lazításra nem volt túl sok idő, mivel épphogy csak felöltöztem és ettem, amikor a telefon, már csörgött is, hogy a szálloda előtt vár az autó, ami majd épségben elszállít engem a kórházhoz. Szuper, még szerencse, hogy nem egyedül mentem, hanem Pedro is velem tartott.

- Na miaz kicsi lány? Duzzogsz még? – el is hittem volna, hogy aggódik, de amikor megláttam a vigyorgó arcát, csak ennyire futotta:

- Na persze, hagyjál békén, jó? Teis egy követ fújsz velük! – ez persze nem volt teljesen igaz, mert Pedro, már számtalanszor falazott nekem, ha éppen nagyon nem volt kedvem a jópofizáshoz.

Az odaúton természetesen megenyhültem és Pedro még egy kis kedvet is csinált nekem a dologhoz, mondván, hogy csak édes kis gyerkőcök lesznek ott és biztos jól fogom magam érezni, ha pedig nem, akkor igyekszünk hamar lelépni. A sofőr a kórház előtt rakott ki minket – azzal az indokkal, hogy ő majd utána leparkol - vagyis rakott volna ki minket, ha egy böhöm nagy Audi nem állja el a fél bejáratot. Pár perc tétlen várakozás után a hirtelen jött jókedvem már-már elillanni látszott, amikoris teljesen padlót fogtam. Ugyanis a fekete Audiból három férfi szállt ki: Sergio, David és Iker Casillas.

Egy kis részlet

Igyekszem a folytatással: Addigis itt egy csöppnyi előzetes:

"- Nézz rám: úgy nézek én ki, mint aki nem bánta meg? Úgy nézek én ki, mint aki nem érez irántad semmit?
Rám emeli tekintetét, elmélázik az arcomon, majd ellentmondást nem tűrően megcsókolom. Eleinte ellenkezik, majd érzem, ahogy karjai megindulnak fölfele, hogy végül a nyakamban kössenek ki, erőteljesen átszorítva azt, mélyebb csókba kényszerítve.

Rendben, ha ezt akarod, hát zuhanjunk.
Nem fogom többé elhitetni magammal, hogy vissza lehet vonni: nem leszek bunkó, csak, hogy ellökjelek magamtól, hogy nekem jobb legyen, mert attól neked lesz rosszabb. Nem fogom kerülni a tekinteted, hogy szabaduljak a láncaidból, nem fogom kerülni az érintéseidet, mert nem akarom, hogy eluralkodjanak rajtam az érzéseim, nem fogom megtiltani magamnak, hogy rád gondoljak, hogy megmentsem magam a pokoltól.
Hát jöjjön az, aminek jönnie kell."

Díj

Köszönöm szépen a díjakat! Nem szeretnék külön rangsort állítani, hogy kinek küldöm ezt-meg azt a díjat, minden történetet nagyon-nagyon szeretek és minden fejezettel egyre jobban a szívemhez nőnek. Vegyétek úgy, hogy mindenkinek továbbadom, akinek valaha is olvastam a történetét!:) Puszi!