Hamarosan...

Nemsokára felkerül az új rész, amit én inkább novellának mondanék, mert Xabi és Lara "előtörténete" lesz. Remélem már nagyon várjátok! Addigis itt ez a kép, ami olyan cuki, hogy BELEHALOOOK!!! :)) Puszi!

15. fejezet

Sziasztok! Örömmel konferálom fel a 15.fejezetet, amivel el is érkeztünk a történet közepéig. Magamhoz képest egészen hosszú lett. Lenne még egy kis bejelentenivalóm is, a következő (vagy a következő utáni) fejezetektől új szálat fűzök a történetbe mégpedig Lara személyében, jórészt azért is, hogy ne unatkozzunk nagyon, amíg Caro és Villa romantikáznak :) Remélem örültök neki!!! Mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!!! (magamnak pedig sok-sok véleményt a rész alá) :) Puszi nektek!

*Caroline*

Összeszorított foggal vártam, míg mindkét férfi elhagyja a szobát. David még odajött és adott egy gyors puszit, miközben a fülembe súgta, hogy 6kor találkozunk. Gyorsan rábólintottam. Mikor hallottam, hogy becsukódik utánuk az ajtó, ismételten eltört bennem valami. Mióta idejöttem Dél-Afrikába valahogy minden megváltozott. Elromlott. Először a merénylet, aztán Casillas, majd David, aztán most ismét Casillas. Könnyek gyűltek a szemembe a tehetetlenségtől. Mi miatt érdemlem én ezt? A kapcsolatunk Daviddal még alig pár órája tart erre betoppan Casillas és az arcomba vágja, hogy szeret. Szeret, azok után, hogy szintén alig pár órája, mindenféle utolsó, számító ribancnak elmondott. Sok ez most nekem. Miután visszajöttünk Daviddal a szállodába megállapodtunk, hogy egy ideig még nem mondjuk el senkinek, hogy újabban mi van közöttünk. Majd meglátjuk, hogy hogy mennek a dolgok, ha visszamegyünk Spanyolországba. Nem lesz könnyű, hiszen David Barcelonában lesz én pedig Madridban. Igaz a repülőút csak egy óra, de az edzések és az egyetem miatt így is csak hétvégenként tudunk majd együtt lenni. A másik dolog pedig a családom. Nem lesz könnyű beadagolni anyának, hogy a lánya egy focistával jár, bár apa sem fogja egykönnyen beadni a derekát, de tudom, hogy ő támogatni fog, ha látja, hogy boldog vagyok. És az elköltözésen is elgondolkoztam (már vagy huszadszorra) viszont most már komolyan gondoltam. Ennek mindenki ellene lesz, de majd bevonom Christ a dologba. Bár, ha ez sikerülne akkor is ott van még az, hogy hova költözhetnék. Adele biztos benne lenne egy közös albérletben, de én valahogy nem bírnám elviselni a hiperaktivitását non-stop. Valami olyan ember kellene mellém, aki kicsit nyugodtabb. De ezen még ráérek gondolkozni. Nem mertem megkockáztatni a külön házat, mert abból csak balhé lenne, hogy királylánykodok meg ilyesmi, de nem is lenne szükségem rá. Nekem elég egy szoba. Ahogy itt merengek az ágyon hallom, hogy valaki belép a szobába és leül mellém az ágyra. Felülök és látom, hogy nagyi az.

- Mi a baj Caro? Látom, hogy nyomaszt valami – mondja, miközben végigsimít a karomon.
- Nincs semmi – mondom kissé zavartan, mire ő felvonja a szemöldökét.
- Oh drágám, sosem tudtál hazudni! – mosolyog. – a focistáddal van valami?
- Jajj nagyi, neem… vagyis… hát mondjuk, hogy vele is, de közben már van egy másik focistám is. – hát ezt a pillantást látni kellett volna!
- Nocsak, hallgatlak!
- Hát van az, akiről a gépen meséltem…
- Ő az elsőszámú, akivel nincsen semmi – szakított félbe, mire én bólintottam.
- Na vele már tényleg nincs semmi. Kiderült, hogy egy köcsög!
- Köcsög? – kérdezett vissza meglepetten.
- Nem rendes srác – magyaráztam. Nagyi és a szleng rejtelmei… vicces! – aztán itt van David.
- A bolond barátod David?
- Na igen, mától ő már csak a barátom David. – befejeztem a mondandóm és félve néztem fel a nagyira, mert nagyi ide vagy oda, mégiscsak ő a királyné vagy mi a szösz.
- Nahát, te aztán nem unatkozol itt!
- Hát nem… - húztam el a számat. – Haragszol?
- Boldog vagy? – kérdezett vissza.
- Még nem, de az leszek! – jelentettem ki magabiztosan. Nagyi rámnézett, majd elmosolyodott.
- Akkor nem!
- Óóó nagyi… - közelebb húzódtam hozzá és hagytam, hogy átöleljen, végtelenül hálás voltam neki és meg is könnyebbültem.
- És ez a te Davidod nem Barcelonában lakik?
- De!
- És akkor te is oda akarsz menni? – kérdezte, miközben kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézzen.
- Neem, dehogy, nem hagyom ott a sulit az utolsó évben! – kicsit mintha megkönnyebbült volna. De ahogy pár percig fürkészte az arcomat ismét gyanakvó lett a tekintete.
- De?
- Szeretnék elköltözni! Sehova messze, maradnék Madridban, csak… - nagyi félbeszakított.
- Caro, tudod, hogy ezt nem lehet, ez nem szokás... anyád nem engedné.
- Tudom, de ha te is beszélnél vele, akkor apa is tuti belemenne és nagyon jókislány lennék, sőt eljárnék egy csomó helyre, ahová csak akarnátok és ez nektek is jó lenne, mert így legalább közelebb kerülhetnék az emberekhez, lehetnék a kapocs közöttük és közöttetek és… - hadartam és még folytattam volna tovább is, de nagyi felnevetett.
- Caroline, az istenért, te ezt gyakoroltad?
- Hát, egy kicsit – mosolyodtam el én is, mert eszembe jutott, hogy tényleg, mennyiszer mondtam én ezt már el a fejemben – miért nagyon rossz volt?
- Nem, de anyádnál még az első szóig se jutnál.
- Majd meglátjuk! – vágtam rá dacosan.
- Beszélek vele, ígérem!
- Köszönöm! – nagyi az órájára nézett, ami már délután ötöt mutatott, hogy elrepült az idő. Lassan indulnunk kellett.
- Na gyere, szerzünk neked egy kalapot! A templomba mégsem mehetsz fedetlen fejjel. – állt fel az ágyamról.
- Micsodaaa??? Ki van csukva, hogy a te kalapodban menjek templomba, oda ahol ott lesz az egész spanyol válogatott. – tiltakoztam.
- Nocsak, most már az egész válogatottat el akarod csábítani? – nézett vissza rám, mire én csak kinyújtottam a nyelvem, majd durcásan felálltam és engedelmesen követtem a lakosztályába.

Fél hatkor rajtra készen álltam a templom előtt. Kalapban. És fogadtam a részvét nyilvánításokat, miközben lestem, hogy mikor fut már be a busz Davidékkal. Nem is kellett sokáig várnom, mert egy hatalmas fehér busz perceken belül leparkolt a templom előtt és leözönlött róla egy csapat egyenöltönyös focista. David és Sergio azonnal le is támadtak. David bőszen nyomkodta a telefonját és egyáltalán nem figyelt rám, ezért én Sergioval beszélgettem.
- Király kis kalapod van! – mondta vigyorogva, mire én csak grimaszoltam, majd taszítottam egyet a karján.
Főleg a holnapi meccsről kérdezgettem, elmondta, hogy eléggé izgul, de biztos benne, hogy lenyomják a hollandokat és nyernek. Éppen a foci rejtelmeiről magyarázott valami számomra teljesen érthetetlen és érdektelen dolgot, amikor megjelent egy csinos feketeruhás lány és a nyakába borult. Percekig csak örömködtek egymásnak, majd miután kibogozták magukat, hozzám fordultak. Eközben én csak meglepett fejjel álldogáltam.

- Szia – nyújtotta felém a kezét a lány – Lara Ramos. – kicsit ismerős volt, mintha már láttam volna valahol.
- Örvendek, Caroline! – fogadtam el a felém nyújtott kezet, miközben bemutatkoztam.

Végignéztem a lányon. Elég magas volt, de Sergiónál mégis alacsonyabb, barátságos arca volt és zöld szemei. Hullámos haja a háta közepéig ért és a fejére tolt napszemüvege fogta össze, hogy ne hulljon az arcába. Egy elegáns fekete ruhát viselt fekete kabáttal és egy nagyon magas sarkú cipővel. Sergio átkarolta a lány derekát, majd egy „ha megbocsátotok” pillantással arrébb álltak.

- Hé David, te tudtad, hogy Sergionak felesége van? – kérdeztem csodálkozva, mire ő is meglepetten nézett fel a telefonjából.
- Micsodaaa? Nem! Ki?
- Hát Lara, aki itt volt az előbb, te bamba! – böktem oldalba.
- Jah, dehogyis, ő az unokatesója. Rendes csajszi, tavaly velünk volt nyaralni. Valami balett táncos vagy mi, hát az a csaj úgy tudja emelgetni a lábait, hogy az a nem semmi…
- David, nekem ilyet mostmár nem szabad mondanod! – néztem rá rosszallóan.
- Jajj nem úúúgy, még hogy én vagyok perverz – vigyorgott – tavaly vagy mikor muszáj volt elmennem Sergivel egy ilyen balettizére az operába, aztán ott láttam, de mondom, belevaló csaj, ahhoz képest, hogy ilyen uncsi dolgot csinál. Te is kedvelni fogod! Most két évig Franciaországban volt, de Sergi azt mondta visszajön Madridba, de azt nem tudtam, hogy kijön a döntőre is… - mondta, majd visszasüllyedt a telefonjába. Bólogattam, majd megfogtam a kezét.
- Hé, leállnál végre? Elég idegesítő, hogy állandóan a telefonod nyomorgatod! – David felnézett, majd leengedte a telefonját.
- Figyelj Caro, ha nem foglalom el magam mással, akkor muszáj lennélek megcsókolni, amit ugyebár nem szabad, szóval valami mást kell csinálnom, hogy eltereljem rólad a gondolataim! Iszonyat csinos vagy! – mondta komolyan, mire én elpirultam. Annyira édes volt!

A szokásos nagy felhajtással bevonultunk a templomba, természetesen David nem ülhetett mellettem, a válogatott mögöttünk ült egy sorral.. A sors iróniája, hogy Casillas centiméter pontosan mögöttem ült. A mise nagyon… érdekes volt. A Dél-Afrikaiak úgy gondolták, hogy nagyon szuper lesz, ha pár szót mondanak a saját, mondhatni ősi nyelvükön is. A legnagyobb baj az volt, hogy ezt szerintem senki nem értette, úgy tíz perc után pedig rettenetesen elkezdett viszketni a fejem a kalap alatt onnantól kezdve nem tudtam másra figyelni. Rettenetesen szenvedtem, ami nagyinak is feltűnt persze.

- Mi a baj Caro? – kérdezte fojtott hangon.
- Viszket a fejem! – láttam ahogy elmosolyodik, ezt annak vettem, hogy végre megszabadulhatok ettől az ocsmányságtól ezért amilyen gyorsan csak lehet levettem a fejemről és hátraráztam a hajam, sikeresen lefejelve a padon könyöklő Casillast. A mise után kicsit komor hangulatba kerültem és bűntudatom is lett amiatt, hogy én a saját kis problémáimmal törődök, amíg más embereknek a családja hullott szét és ment tönkre az élete pár óra alatt. Szentimentális gondolataimból egy kéz ragadott ki, amihez kapcsolódott egy Sergio is.

- Caroline, lehetne egy nagy kérésem? – nézett rám bociszemekkel.
- Mióta lettünk ilyen jóba? – kérdeztem vigyorogva, mire csak hanyagul megrántotta a vállát. Azt hiszem kedvelem ezt a srácot.
- Figyelj, itt van az uncsitesóm, Lara, nem tudtam, hogy jön így nem tudtam neki jegyet venni a döntőre, esetleg nem lenne egy hely még nálatok? Nem tudnád bejuttatni valahogy? – elgondolkoztam, végülis volt nálunk egy plusz hely, és hát miért ne, legalább nem unom halálra magam, így hát rábólintottam, mire megölelt.
- Fú, nagyon köszi! Leköteleztél. Cserébe te is kérhetsz akármit!
- Vedd le az inged – motyogtam.
- Hm?
- Áh semmi! – legyintettem közben Lara is odajött, telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy holnap este találkozunk a stadionnál. Mikor elmentek én még percekig tanácstalanul nézegettem körbe a templomban David után kutatva, majd végül elindultam kifelé, de ismételten egy kar állított meg. Csak annyi időm volt, hogy oldalra nézzek, David volt.
- Smároltál már gyóntatószékben? – kérdezte vigyorogva, nemet intettem, mire elkezdett húzni maga után, miközben én idegesen tekintgettem körbe. Ahogy becsukódott utánunk az ajtó szó szerint nekem esett. Percekig csókolóztunk, esküszöm úgy éreztem magam, mint a középsuliban.
- David Villa, te nem vagy normális – pihegtem, mikor végre sikerült elszakadnunk egymástól.
- Órák óta várok erre és mivel holnap már csak meccs után a bulin találkozunk, muszáj volt begyűjtenem a szerencsecsókot. – magyarázta.
- Lehet nem is lesz buli, mivan ha nem… - gonoszkodtam, de nem tudtam befejezni, mert újra megcsókolt.
- Te csak számold a gólokat! – mondta magabiztosan.

Mire észbekaptam, már hip-hop reggel tíz óra volt. Napsütéses reggel és mellé meglepően jó kedvem volt. Ma volt a Nagy Nap. Dúdolgatva végeztem el a reggeli teendőket és jó kislány módjára (meglehetősen bizakodva) még az esti ruhámat is kikészítettem, amiben majd a bulira megyek.. Délben imádott bátyámmal, Chrisszel ebédeltem, miközben megosztottam vele a nyűgjeimet. Ahogy sejtettem, maximálisan mellettem volt, mind a David, mind pedig a lakás témában. A Casillasos történetről nem ejtettem egy szót sem, tudván, hogy Chris nem hagyná annyiban a dolgot. Délután körülnéztünk Johannesburgban, majd visszamentünk a szállodába. Gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy farmert egy piros mintás felsőt meg a bőrdzsekimet, a táskámba beledobáltam mindent, amire úgy gondoltam, hogy szükség lehet egy focimeccsen. Bár halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi kellene oda, tekintve, hogy még egyen sem voltam. A taxi fél nyolckor érkezett a szállodához, háromnegyed nyolcra, pedig már a stadionnál voltunk. Chrisék felmentek a páholyba én pedig elindultam megkeresni Larát. Rengeteg ember volt a stadion körül és az állandó zümmögés is majd megőrjített és még el sem kezdődött a meccs. Felsóhajtottam, amikor megláttam Larát felém integetni. Elindult el felém, miközben én magamban elkönyveltem, hogy hasonló a stílusunk. Larán is bőrdzseki volt, igaz hogy krémszínű, de bőrdzseki, alatta pedig egy csinos felső a kötelező piros színben. Kicsit zavarban volt mikor odaért nem tudta eldönteni, hogy-hogy köszönjön, de végül puszira nyújtotta az arcát.

- Na szia! Mutasd az utat! – mondta, miközben levette a fejéről a napszemüvegét és a táskájába rejtette, mint aki harcba indul..
- Hát igazából gőzöm sincs merre kell mennünk – nagy lökdösődések és hitetlenkedések árán végül mégiscsak eljutottunk a VIP szektorig.
- Basszus, jó magasan vagyunk – mondta Lara fájdalmasan, mikor megérkeztünk – tériszonyom van, hányni fogok.
- Dehogy fogsz! Kérsz csokit? – húztam elő a táskámból egy tábla csokit a nagyi rosszalló pillantásától kísérve, szerencsére azonban ő pár székkel arrébb ült tőlünk. Lara rábólintott, majd tört egy darabot, láttam rajta, hogy kezd visszatérni belé az élet.
- Nem tűnsz balettáncosnak… – próbáltam beszélgetést kezdeményezni, elég bénán.
- Te meg nem tűnsz hercegnőnek… - vágott vissza, pár percig farkasszemet néztünk, majd mindketten elnevettük magunkat és Larát elkönyveltem a „jófejcsaj” kategóriába. A meccs kezdetéig a balettról beszélgettünk, elmondta, hogy már négy éves kora óta ezt csinálja és nagyon szereti, bár nagyon kemény, most jött vissza Franciaországból, ahol két évig volt. A srácokat Sergi miatt ismeri, kit hosszabb kit rövidebb idő óta. Ezzel át is terelődött a szó a focira.
- Hát igazából nem szeretem a focit, viszont Sergi már évek óta azzal húz, hogy menjek ki a meccsére én meg mindig mondtam, hogy majd ha világbajnok lesz és most itt vagyok – magyarázta mosolyogva.
- És te? Láttam jól kijössz a srácokkal, főleg Daviddal…
- Shhh… - csitítottam – ezt nem tudhatja még senki! Amúgy igen, nemrég ismertem meg őket, Davidon keresztül mert… - nem tudtam tovább folytatni, mert hatalmas ováció kezdődött a pályára pillantva láttuk, ahogy a fiaink felsorakoznak.

Akarva akaratlanul, de megdobbant a szívem, ahogy rájuk néztem. Ott álltak büszkén felszegett fejjel, harcra készen, 11 hős! A mi hőseink! A pályán teljesen megváltoztak. Aztán egyszerre, mintha megállt volna az idő, váratlan csönd telepedett a stadionra. Felcsendült a himnusz. Annyi érzelem gyűlt össze bennem, hogy még én is meglepődtem rajta, amikor egy könycsepp csordult ki a szememből. Mikor vége lett, pár másodperc csend, majd felrobbant a stadion, elkezdődött a meccs, katartikus élmény volt!

Twitter

Sziasztok! Mint láthatjátok beléptem énis a csiripelők klubjába, próbáltam összeszedni azokat, akiket gyakran szoktam olvasni, mert szerintem tök jó lenne, ha megismernénk egymást vagy valami ilyesmi... de tiltakozzatok ha nem! :) A rész karácsonykor jön, már el is kezdtem... hossszúúú lesz!!! :) Puszi!

14. fejezet

Kedveseim, itt a folytatás! a következő rész, karácsonyra fog elkészülni! Nagyon örülök, hogy ennyien részt vettetek a közvélemény-kutatásban, remélem a véleményezésben is ennyire aktívak lesztek! :) Puszi nektek! (ne haragudjatok a kicsit gyenge részért, de teljesen leszívja az agyam a tanulás, de ígérem a következő rész pörgősebb lesz!)

*Iker Casillas*

Ahogy kicsúsztak a számon a végzetes szavak, abban a másodpercben meg is bántam őket. Legszivesebben visszapörgettem volna az időt és meg nem történtté tettem volna a dolgokat, de nem volt visszaút. Az ajtó becsapódott előttem. Néhány másodpercig tehetetlenül álltam ott és küzdöttem magammal, hogy benyissak- e a szobába, de nem mertem, nem volt hozzá bátorságom. Odabenntről szipogást hallottam, amitől csak még nyomorultabbúl éreztem magam. Bementem a saját szobámba és összepakoltam az edzőcuccom, miközben végig azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom mindezt jóvá tenni, mert muszáj lesz! Halkan kimentem a szobából a folyosóra. Azistenit, hogy lehetek ennyire szánalmas? Szidtam magam és dühösen beleütöttem a falba, nem értem el vele túl sok mindent csak azt, hogy mostmár a szivem mellett a kezem is fájt. Iker Casillas, a mindig józan és normális San Iker… nevetnem kellett magamon. Sosem gondoltam volna, hogy egy lány… egy nő, ilyen érzéseket fog belőlem kiváltani. A fejemet a falnak támasztottam és vettem egy mély levegőt. Rendben, akkor a terv a következő, most elmegyek edzésre, aztán beszélek Caroval. Egészen nyugodtan kijutottam a szállodából, a taxi már várt rám. Egész úton küzdöttem magammal és próbáltam másra gondolni, de nem ment. Lelki szemeim előtt tisztán láttam, ahogy Caro és David… ahogy Villa végigsimítja Caroline bőrét, úgy ahogy én sohasem fogom, megcsókolja, ahogy én már sohasem fogom és megkap mindent, amit én sohasem fogok! Ez a gondolatmenet nem volt jó hatással rám, mire a stadionhoz értem, majd szétvetett a düh. Késtem az edzésről, így már csak egyedül voltam az öltözőben. Gyorsan átvettem a mezemet, de közben mindvégig Villa szekrényét bámultam. Nem tudom miért, olyan érzésem volt, mintha Villa cuccai között lenne valami Carolineból is. Tudom, hogy önző vagyok, hiszen ott van nekem Sara. Kedves nő és szép és okos is, de nem… de nem Caroline! Nekem pedig ő kell. Ezredjére is végigjátszottam magamban az előbbi beszélgetésünket, újra láttam magam előtt, ahogy ott áll egy szál lepedőben a szeme tele sajnálattal és szégyenkezéssel, majd ahogy elhangzanak azok a szavak, amit még a fejemben sem mertem megismételni, azok a mindig barátságos, gyönyörű zöld szemek egyszerre megkeményednek és eltűnik belőlük minden kedves érzelem. Megráztam a fejem, magamhoz vettem a kesztyűmet és kimentem a pályára, a többiek, már elkezdték a bemelegítést, mindenki kérdően nézett rám, hiszen máskor mindig én vagyok az első, aki megérkezik. Vicente csak intett, hogy menjek a pályára és folytassam a bemelegítést a csapattal. Elsőként Xabi jött oda hozzám és a vállamra tette a kezét:

- Hé, Iker minden oké? – bólintottam, féltem, hogyha kinyitom a számat, kijön belőlem minden.

Nem akartam senkinek panaszkodni, pedig belülről, most én magam voltam a Furia Roja a vörös tombolás. Kétszer olyan keményen csináltam végig az edzést mint bármikor máskor, nem mintha valahais ellógtam volna őket. Mire az edzőmeccsre került a sor valamennyire sikerült is lenyugodnom. Szerencse-szerencsétlenség, én meg Villa külön csapatba kerültünk. Semmi probléma nem volt egészen addig, amíg Ramos egyik szép csele után Villa a hálómba nem gurította a labdát.
- Bocs, Iker, nem a te hibád, egyszerűen ma minden összejön! – kiáltotta oda nekem vigyorogva.

Ennyi kellett, elszakadt bennem a cérna, tudtam, hogy nem kellene, de nem gondolkoztam reálisan, így egy jól irányzott rúgással már repült is a labda a még mindig örömködő Villa feje felé. Nem volt komoly a sérülése épp csak egy kis zúzódás, mégis én lettem aznapra a feketebárány. Vicente el is küldött mindenkit haza, mondván, hogy elég lesz mára, mert ha így folytatjuk szétszedjük egymást a hollandok helyett. Nem bántam, hogy vége lett az edzésnek, visszasiettem az öltözőbe és igyekeztem nem szólni senkihez. Mikor felöltöztem és megnéztem a telefonomat, láttam, hogy Sara már kétszer keresett. Ezt a problémát egy vállvonással elintéztem, mihamarabb vissza akartam menni a szállodába, hogy átöltözzek, lepakoljak és Carohoz menjek. Sajnos a számításaimat Vicente bácsi húzta keresztül, amikor kijelentette, hogy a csapatnak közös ebédet tervezett. Ahogy láttam ez nemcsak nekem nem tetszett. Fernando, Xabi és Villa is húzta a száját. A szállodába Xabival mentem vissza, útközben próbált rávenni, hogy mondjam el mi a bajom.

- Iker, látom, hogy baj van és azt is láttam, hogy szándékosan rúgtad Villának a labdát. Mi van veled? – éreztem, ahogy engem néz azzal a vallató pillantásával, aminek hatására még azt is bevallod, amit soha nem követtél el.

- Jó oké, bajom van, és?

- Semmi és, nem lenne, ha nem pusztítanál emiatt mindent és mindenkit magad körül, magadat is beleértve.

- Nem pusztítom magam! – tiltakoztam.

- Áh nem…- mutatott a kezemre, ahol kis lila foltok jelezték a kezem találkozását a fallal.

- Rendben, akkor figyelj, tegyük fel – tudom, hogy elképzelhetetlen - hogy nem a feleséged életed szerelme – Xabi szeme furán megvillant, de nem vettem róla tudomást, inkább folytattam. – hanem mondjuk egy másik lány, de ő látni sem akarna, mert mondtál neki valami olyat, ami…

- Mit mondtál neki? – kérdezte Xavi.

- Ez csak elmélet! – tiltakoztam.

- Jah, persze, el is felejtettem – mondta vigyorogva.

- Szóval? – néztem rá kíváncsian.

- Hát előszöris bocsánatot kérnék, aztán elmondanám neki, hogy mit érzek. Tisztáznánk a dolgokat és azt, hogy ő mit érez.

- És mit csinálnál Nagoréval? – kérdeztem hirtelen.

- Hát ha nem ő az igazi, akkor nincs mit tenni ugye? De ez persze csak elmélet. És az sem árt, ha neki is te vagy az igazi, utána pedig már mennek maguktól a dolgok. Mert figyelj, miért érnéd be a jóval, ha a nagyszerűt is választhatnád? Mégha egy kicsit többet kell is érte küzdeni – tette hozzá, én pedig egy pillanatra elgondolkoztam, majd megrántottam a vállam, időközben a szállodához értünk, ahogy az órámra néztem, láttam, hogy még van fél órám az ebédig.

Felmentem a szobánkhoz. Félve nyitottam be, de nem volt bent senki. Nagyon erősen küzdöttem a gondolattal, hogy kihagyom az ebédet, végül erőt vettem magamon és beálltam a zuhany alá, percekig folyattam magamra a forróvizet és közben a nap folyamán először megnyugodtam. A derekamra csavartam a törölközőt és visszamentem a szobámba felöltözni, majd lesétáltam az étterembe. Egyáltalán nem voltam éhes, de mégis leültem Gerardék asztalához. A csapatból mindenki jelen volt, csak egyedül Villa hiányzott. Az ebéd gyorsan lezajlott, bár evés közben kábé hatszor bántam meg, hogy ideültem, Fabre és Gerard olyanok voltak mint két óvodás, kajával hajigálták egymást, beborsozták a másik kajáját, míg az nem figyelt és a többi… Hamar meguntam ezt a játékot, így kaja után, mikor Vicente kijelentette, hogy délután hatkor még egy templomlátogatást is beiktatunk – mindenki nagy örömére- egyszerűen felálltam az asztaltól. Kifelémenet hívtam egy taxit, ami pár perc várakozás után meg is érkezett. Ahogy közeledtem Caroline szállodájához, úgy fogyott a bátorságom, mire megérkeztünk, már csak hatalmas erőfeszítések árán tudtam kiimádkozni magam az autóból. Hogy a szobaajtóig hogy jutottam el azt meg ne kérdezze senki, mindenesetre most ott álltam előtte. A fejemben még egyszer végigjátszottam, hogy mit fogok mondani, majd a kezem felemelkedett és bekopogtam. Életem eddigi leghosszabb másodpercei következtek, majd lépéseket hallottam a túloldalról és az ajtó kinyílt. De nem az állt ott, akit reméltem:

- Öhm, Carolinehoz jöttem. – motyogtam zavartan. Az öltönyös fazon, akinek nagyon barátságtalan volt a tekintete egy pár percig még nézegetett, majd egy morgással elállt az ajtóból én pedig beléptem.

- A hálóban van. – bólintottam, majd elindultam a mutatott irányba, egy fehér nyitott ajtó felé. Mikor odaértem az ajtóhoz egyszerre öntött el a harag és a döbbenet. A szobában Caroline állt egy fekete ruhában, mögötte pedig Villa, aki éppen a ruha cipzárját húzta fel, majd maga felé fordította Carot és megcsókolta. Köpni-nyelni nem tudtam, az állam a padlón volt. Annyira, de annyira hülyén éreztem magam. Először Caro vett észre, mire gyorsan megszakította a csókot és hátrébblépett.

- Casillas, te meg mi a jó büdös francot keresel itt? – jó, tudtam, hogy nem fog egyből a nyakamba borulni, de ez azért kicsit rosszul esett. Erre Villa is megfordult.

- Hé, Iker, te meg honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte félig csodálkozva, félig vigyorogva.

- Hát… - forgott az agyam, ahogy valami elfogadható magyarázat után kutattam – figyelj, csak szólni akartam, hogy hatkor megyünk templomba és gyere te is. Mert tudod ez ilyen megemlékezős izé lesz… - össze-vissza hadartam, de úgy tűnt, hogy Villa elhiszi a dolgot. Carolinera néztem, de ő csak a padlót bámulta.

- Okés, kösz, hogy szóltál! A szállodába mész amúgy? Mert akkor visszamehetnénk együtt! Egy pillanat! – bólintottam, Villa pedig kiment a szobából. Én azonnal Carolinehoz léptem, ő pedig hátrált egy lépést.

- Caro… - kezdtem volna bele, de ő felemelte a kezét és a szemembe nézett.

- Casillas, figyelj, nem érdekel, hogy „sajnálod” és az sem, hogy „nem ezt akartad mondani és nem is úgy értetted” – formázott idézőjelet a kezével. – Kimondtad, amit gondoltál, semmi baj, igazad volt! Egy ribanc vagyok. De nem érdekel, mert szerencsére nem neked tartozom elszámolással. Hagyjuk békén egymást, ígérem nem foglak „hülyíteni” többet, mert ha jól emlékszem ezt a szót használtad! – a tekintete mindvégig jeges volt, nem tükröződött benne semmilyen érzelem. Rettentően fájtak a szavai és nem tudtam mit mondhatnék, de ennyi mégis kikívánkozott belőlem:

- Csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom és hogy… szeretlek! – Caroline tekintete egy pillanatra megvillant, de rögtön vissza is költözött belé az üresség.

- Egyikre sincsen szükségem! – mondta, majd elsétált mellettem és kiment a szobából.

Infó

Nos a szavazást lezártam, nagyon szorosan bár, de Casillas "győzött" de a Villások se keseredjenek el, írok majd részt az ő szemszögéből is! Úgy gondoltam, hogy felpörgetem kicsit a sztorit és miután visszamennek Madridba viszek bele még egy szálat, mit szóltok? Az új részre holnap vagy holnapután számítsatok, pirkadatkor, kelet felől... :) Puszi nektek!

Szavazás

Sziasztok!!! Én nem vagyok képes egyedül eldönteni ezt a kérdést szóval kérném a segítségeteket...Magamról annyit hogy kellemesen el vagyok havazva vizsgákkal és beszámolókkal :) :S Szép napot nektek!Puszi!

13. fejezet

Nos, kedveseim, arra az elhatározásra jutottam, hogy az előző fejezet azonnali folytatásért kiált és mivel tudom, hogy jövőhéten egy csöppnyi időm sem lesz a folytatásra ezért gondoltam megleplek titeket! :) Nagyon-nagyon várom a véleményeteket! És persze BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kedves David Villa!!! :) http://www.youtube.com/user/davidvilla7com?blend=21&ob=5 Puszi!

Reggel arra ébredtem, hogy már nincs senki mellettem. Magamra tekertem a lepedőt és kibotorkáltam a nappaliba, majd megkerestem a földön fekvő táskámban a telefonom. Ahogy sejtettem, már volt egy pár nem fogadott hívásom, de úgy döntöttem, hogy a kínos beszélgetéseket, majd meghagyom reggeli utánra. Tanácstalanul leroskadtam a kanapéra és észrevettem egy kis cetlit a dohányzóasztalon.

Caro!

Bosque behívta a csatárokat egy kis megbeszélésre, menj vissza a szállodába, kb 1-re érted megyek és edzés után elviszlek ebédelni!
David

Nagyszerű! Zsongott a fejem a tegnapi pezsgőtől és az azt követő éjszakától, halvány lila gőzöm sem volt, hogy fogom megoldani a dolgokat. Sosem gondoltam volna, hogy én meg David valaha is… Persze nem azért mert ne lett volna isteni pasi, imádtam őt a hatalmas egójával együtt(és tegyük hozzá, hogy mostmár tudom, hogy mirefel volt akkora szája) de valahogy valószínűtlennek tűnt ez az egész. Mi lesz ezután? Lehetünk még barátok? És mi lesz Casillasszal? Jajj, mi lenne vele! Ott van neki a barátnője, nem kell foglalkoznom vele! Alberttel viszont annál inkább. A tegnapi éjszaka, ha másra nem is, de arra jó volt, hogy rádöbbenjek, egyáltalán nem érzek semmit iránta! Elhatároztam, hogy amint visszamegyek Madridba, véget vetek ennek az egész huzavonának Alberttal. Felálltam és visszamentem a szobába, amikor kintről ajtócsapódást hallottam.

- David, te vagy? – szóltam ki a szobából, de nem jött felelet, viszont közeledő lépéseket hallottam és a szoba ajtajában megjelent a teljesen ledöbbent Casillas. – Hát te meg? – nyögtem kétségbeesetten miközben próbáltam feljebb rángatni magamon a lepedőt. A barna hajú férfi értetlenkedve nézett rám.

- Hát ezt inkább én kérdezhetném tőled, ugyanis ez az én szobám is! – vágott vissza.

- De hát én azthittem, hogy csak David…

- Rosszul hitted! – a hangja mélyen szemrehányó volt. – Megkérdezném, hogy mit keresel itt, de nincsennek kétségeim – mondta gúnyosan, miközben végignézett a szobán, amit én próbáltam eltakarni, bár a szanaszét hagyott ágy, David pólója és az én ruháim a földön eloszlathatta minden kétségét.

- Nem tartozom neked magyarázattal!

- Igazad van, nem tartozol. – a hangja hideg és érzelemmentes volt, de a szemei dühös tűzben égtek.

- Amúgy meg, ha ez a te szobád is, akkor miért nem itt alszol? Vagy a kis plasztikcicával voltál? – a modora felbőszített, így mindenképpen vissza akartam neki vágni.

- Én sem tartozom neked magyarázattal. De ha már így megkérdezted, akkor igen, Sarával voltam. – rosszul esett, hogy ezt mondja. Rámnézett, megrázta a fejét, majd megfordult és tett pár lépést, de megtorpant és megállt. – Csak azt nem értem – fordult újból felém - hogy akkor mi a francnak teszed az agyad? Hah? Előadod nekem a szende kislányt, hogy te aztán nem adod könnyen magad, mert itt ez a csúnya focista és megbántja majd a kicsi lelkecskédet, errefel egy hónap múlva gond nélkül lefekszel az első szembejövő emberrel! – felemelte a hangját és ez csak mégjobban felidegesített.

- Na idefigyelj Casillas, az az ember akin nem lehet eligazodni, az éppen te vagy! Eljátszod itt a hősszerelmest, aztán megjelensz egy másik csajjal, aztán még aznap este úgy nézel rám, mint a véres rongyra, amikor egy férfivel beszélgetek, majd elhúzol megdugni a csajodat, aztán reggel meg megint nekemesel. Gondolkozz már el, hogy mit csinálsz, vagy éppen mit akarsz? Másrészről pedig David nem az „első szembejövő ember” – formáztam idézőjelet az ujjaimmal –hanem a barátom.

- Aham és hány ember a „barátod” még, mondd? Mert előszöris ott van az a szerencsétlen Albert, azthiszem vele voltál együtt, amikor lesmároltál, aztán tegnap este Torrest hülyíted, de mégis Villával bújsz ágyba? Nem tudom, hogy a ti köreitekben ezt hogy hívják, de mi a pórnép azt mondjuk az ilyen nőkre, hogy kúrva! – a szavai ostorként csapódtak végig rajtam, a szám kiszáradt, nyelni próbáltam, de a torkom csak kattant egyet.

(Dido -Here with me http://www.youtube.com/watch?v=PSu5nAQ7uZw&ob=av2e )


Nem voltam teljesen ura a testemnek, de odaléptem Casillashoz és teljes erőmből pofonvágtam. Bevágtam magam mögött az ajtót, ráfordítottam a kulcsot, majd az ágyra roskadtam. Az igazat megvallva nem az fájt a legjobban, hogy Casillas lekúrvázott, nem, inkább az, hogy a lelkem mélyén tudtam, hogy van igazság abban, amit mondott. Fogalmam sincs, hogy hol ronthattam el, egy aljas, számító kis dögnek éreztem magam. Azzal, hogy nem tudtam soha konkrétan igent vagy nemet mondani senkinek, nehogy megbántsam, mégis rádöbbentem, hogy így mindenkivel duplán megtettem. Elhatároztam, hogy amint vége ennek az egész Dél-Afrikai hajcihőnek és visszajutok Madridba rendbe teszem az életem és nem Casillas miatt, és nemis magam miatt, hanem mindenki miatt. Fogalmam sincsen, hogy hogy jutottam vissza a szállodába csak arra, hogy Daniel rettentően lecseszett és mérget vettem volna rá, hogy ha megtehetné bezárna a szobámba és soha többet nem engedne onnan ki. Igaza volt, neki is, mint mindenkinek, csak púp voltam a hátán. Ezt értem el én a fene nagy „jóságommal”. Délig ki sem mozdultam a szobából csak feküdtem az ágyban zenét hallgatva és fetrengve az önsajnálatban. Délben aztán erőt vettem magamon, lezuhanyoztam és felöltöztem,( http://www.polyvore.com/caro_az_eb%C3%A9den/set?id=40052055 )elhatároztam, hogy rendbeteszem az életem és Daviddal kezdem. Daniel húzta a száját, hogy már megint elmegyek, de láthatott valamit a szememben, mert nem tiltakozott sokáig és csak azt kötötte a lelkemre, hogy egyhelyben maradok. Megengedte, hogy David kocsijával menjek és megígérte, hogy megvár majd a saját autójában, amíg tart az ebéd. Pontban egykor lementem a szálloda elé, pár perc múlva David is megérkezett egy fekete Audival. Kipattant az autóból és kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is visszaszállt.

- Nagyon csinos vagy! – nézett végig rajtam.

- Köszönöm! – mondtam zavartan - Nah, akkor merre lesz a menet? – kérdeztem. Látszott rajta, hogy ő is zavarban van egy kicsit.

- Hát ajánlottak egy jó kis éttermet nem messze innen, nem túl nagy a választék, de legalább csendes és nem lihegnek a nyakunkban az újságírók. – beleegyezően bólintottam, majd elindultunk. Az úton nem esett sok szó közöttünk, tekintve, hogy mindössze tíz perc volt.

Kellemes kis hely volt, barna fa bútorokkal, kockás terítőkkel és halk andalító olasz zenével. Egy félreeső zugban foglaltunk helyet, egy segítőkész pincér pedig már azonnal ott is termett. Jó nagy szemeket meresztgetett ránk, de biztos voltam benne, hogy csak Davidot ismerte fel. Feszengve ültünk egymással szemben, ilyen az öt éves ismeretségünk során még egyszer sem fordult elő. Ránéztem Davidra és észrevettem a száján egy kis sebet és fel is volt egy kicsit dagadva.

- Mi történt a száddal? – kérdeztem.

- Áh semmi, csak edzésen Casillas véletlen fejberúgott a labdával – vetette oda hanyagul mosolyogva. Aham, persze, véletlenül. Na ez már azért mindennek a teteje! Az okés, hogy engem bánt, de hogy Villát, aki igazán nem tehet semmiről!? A lehangoltságom helyét azonnal átvette a harag.

- Nem zavar, ha rágyújtok? – kérdeztem, miközben idegesen kutattam a cigisdobozom után. Villa megrázta a fejét és zavartan játszadozott a terítővel. Megvárta míg rágyújtok, majd vett egy nagy levegőt.


- Figyelj Caro, tudom, hogy nekedis legalább annyira fura, ami tegnap este történt, mint nekem és nem akarom, hogy emiatt megszakadjon a barátságunk – bólintottam, ezt én sem akartam, de tudtam, hogy mégsem tehetünk úgy mintha nem történt volna semmi. – fogalmam sincs, hogy mit kell ilyenkor mondani, velem úgymond csak megtörténnek az ilyen dolgok és sosincs semmilyen következménye, de ez most más. – David nem nézett fel csak folytatta – te eddig szinte a legjobb barátom voltál és sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik, bár tudom, hogy állítólag férfi és nő között nincs barátság – erre kicsit elmosolyodtam, de nem szóltam közbe, hagytam, hogy folytassa, időközben kihozták a rendelést, de egyikünk sem nyúlt hozzá. – nem tudom, hogy neked jelentett-e valamit a tegnap este, de…

- David, nem kell magyarázkodnod, ami történt megtörtént – vágtam közbe – ne érezd magad kellemetlenül, ha akartuk bármikor leállhattunk volna, de nem tettük…

- Jajj, Caro, hát pont ezaz, nem tudom, hogy ez hogy megy, vagy hogy mit kell ilyenkor mondani, de nekem ez több volt, mint puszta szex – ez a mondata megdöbbentett. – azt hiszem én többet akarok tőled – zavartan dörzsölgette a nyakát és lassan rámnézett. Én először csak tátogni tudtam.

- Én..én…

- Nem kell semmit sem mondanod, ha akarod elfelejthetjük az egészet, de…

- Nem akarom elfelejteni – a szavak csak kicsúsztak a számon, mielőtt végigondolhattam volna, hogy mit is mondok.

- Egész délelőtt azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha mi… ha mi szóval… hogyha mi nemcsak mint barátok lennénk együtt. Eszméletlen csaj vagy én meg irtó jó pasi…jójó csak vicc – tette, hozzá, mikor látta, hogy megforgatom a szemem – és jól is érezzük magunkat együtt és a szex is jó, mint kiderült – mondta vigyorogva – szóval. Na, mit szólsz? – David kérdésénél jobban, már csak a saját válaszomon lepődtem meg jobban.

- Rendben David, vágjunk bele! Lesz, ami lesz!

12.fejezet

És már itt is a folytatás! Muszáj volt ezt megírnom, kövezzetek meg nyugodtan! xD A véleményeteket (nagyon-nagyon) várom!!! Puszi!!! És 18+ :DD

Eszméletlen volt az a fél óra motorozás Villával, amíg visszaértünk a szállodába. Az, hogy egy fekete motorcsodán egy tök frankó pasival száguldok az éjszakába, tökéletesen elterelte a gondolataimat arról az egyszerű tényről, hogy a lábam jéggé fagyott. Ez akkor tudatosult bennem, amikor David lefékezett a szálloda előtt én pedig a hanyag és laza leszállás helyett, nemes egyszerűséggel leestem a motorról.

- Hé, kislány, jól vagy? - kapott utánam Villa.

Bólintottam, miközben, a lábamat dörzsöltem, hogy visszatérjen belé az élet. Olyan érzés volt, mintha ezer késsel szurkálnák a bőrömet. David intett az egyik ajtónálló fazonnak, hogy vigye el a motort, miközben engem próbált betámogatni a szállodába. De ahogy a hallba értünk a helyzet csak rosszabbodott, a lábaim őrületesen fájtak. Villa megoldotta a helyzetet, egy könnyed mozdulattal az ölébe kapott. Az erőfeszítés legapróbb jeleit sem láttam rajta, ahogy a lifthez mentünk. Tettem egy próbát és megmozgattam a lábfejemet, szerencsére reagált, így egy kissé megnyugodtam, hogy nem fagyott le a lábam.

- Köszi Villa, de mostmár letehetsz! – mondtam, miközben a beszálltunk a liftbe, de David csak megrázta a fejét. Elég hülye érzés volt, mert míg felértünk a hatodikra háromszor állt meg a lift és az emberek csodálkozó tekintettel nézték a kis párosunkat. Én megelégelve a dolgot David nyakába temettem az arcomat.

- Nyuszi benyúlnál a nadrágzsebembe? – mondta Villa, mikor megálltunk egy nagy fehér ajtó előtt. Én nagy szemeket meresztettem rá, mire ő csak megforgatta a szemét. – ott van a kártya, amivel be tudunk menni a szobába. Belenyúltam a bal zsebébe, ahol tényleg ott lapult a kis kártya. Végre beértünk a szobába, ahol David lerakott a kanapéra.


- Csinálok neked egy kád forró fürdőt attól legalább kiolvadsz! – méregette a kissé lila lábaimat.
Hálásan bólintottam, majd ledőltem a kanapéra. Annyira örültem annak, hogy David elhozott, magamban, már ezerszer elátkoztam azt a percet, amikor beleegyeztem, hogy eljövök Afrikába. Ha még jó idő lenne és egész nap a tengerparton fekhetnék… de nem! Egy harminc perces motorozástól is halálra fagyok! A másik pedig Casillas volt. Egyszer olyan kedves, hogy csak na, aztán közli velem, hogy barátnője van, később pedig szemrehányó tekintettel fixíroz egész este és mindenkit a pokol mélyére kíván, aki csak a közelembe jön. Ez rettentő önző dolog! De legalább, amikor Daviddal vagyok nem gondolok ilyen hülyeségekre.

- Caro, kész a víz! – kiabált David, mire elindultam arra, amerre a fürdőszobát sejtettem. Nehézkesen ment a járás, a lábaim nagyon gyengék voltak.

- Segítsek levetkőzni? - vigyorgott Villa, mikor beértem a fürdőszobába.

- Hahaha… kösz, de menni fog egyedül is – és bár a hangom magabiztos volt, a lábaim kissé cserbenhagytak, de Villa még időben elkapta a karom. – ne vigyorogj, inkább húzd le a cipzáram! – fordítottam hátat, a még mindig vigyorgó Villának. A könnyű selyemanyag egy pillanat alatt lecsúszott rólam és ott álltam egy szál bugyiban és melltartóban.

- Nem hagylak itt, amíg be nem szállsz a kádba! - jelentette ki Villa. Hát persze, neki könnyű, ő már átöltözött, egy laza gatya-póló kombóban én is dumálnék.

- Legalább annyi lenne benned, hogy elfordulsz, vagy becsukod a szemed! – Villa fintorogva bár, de engedelmesen hátat fordított, biztos ami biztos én is hátat fordítottam neki. Gyorsan kikapcsoltam a melltartóm és lerúgtam magamról a bugyit, majd beléptem a kádba és nyakig elmerültem a habos vízben. – Kösz Villa, mostmár mehetsz! – A David visszafordult és olyan furán csillogott a szeme, de mosoly még mindig ott bujkált a szája sarkában. – Szerezz valami kaját légyszi, mert halál éhes vagyok!

- Okés, mit ennél? – mondta David, miközben elindult kifelé. Megvontam a vállam, mire megtorpant és a fülemhez hajolt – Amúgy, mindent láttam a tükörben! – hallottam, ahogy belevigyorog a fülembe. Annyira dühös lettem, hogy legszivesebben, jól felpofoztam volna, ehelyett viszont fogalmamsincs mitől vezérelve, de megfogtam a karját és berántottam a kádba, elég szerencsétlenül esett bele és közben véletlenül jól meg is rúgta a karomat, de nemigazán éreztem a fájdalmat, mert a nevetéstől még a könnyem is kicsordult, Villa mérgesen állítgatta a vizes haját.

- Ezt most miért kellett? – mondta duzzogva.

- Bosszú édesem, bosszú! – suttogtam, mire ő is elvigyorodott és egy nagyadag vizet fröcskölt az arcomba. Természetesen visszaadtam, de sajna elkapta mindkét csuklómat, próbáltam kiszabadulni a szorításból, nem sok sikerrel. – Oké, oké, feladom! – mondtam két nagy sóhaj között. Villa úgy tett, mint aki nem hallaná és a csuklómnál fogva közelebb húzott magához.

- Mit mondtál? Nem értettem pontosan?

- Kérlek, hagyjuk abba, elfáradtam – mondtam nevetve, mire lazult a szorítás.

Kérlelve néztem rá ő pedig mosolyogva vissza rám. A barna szempár az enyémbe fúródott és a vesémig hatolt. Olyan érzéseket láttam megcsillanni David szemében, amit még soha azelőtt. A szívem felkúszott a torkomba, az arca csak pár centire volt az enyémtől és tekintve, hogy rajtam egy szál ruha sem volt, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebből a pillanatból. Az agyam és a józanságom viszont azonnal cserbenhagyott, amikor David puha ajkai az enyémhez értek. Csak pár másodperc volt, az egész, de a testem majd felrobbant. Nem tudom, hogy mi van velem. Nyeltem egyet, majd Villa kérdő tekintetébe néztem és egy nagyon picit közelítettem felé. Másodjára is megcsókolt, az ajkai heves ostromától az én ajkaim is elnyíltak és éreztem, ahogy a nyelve követelőzően keresi az enyémet. Magához húzott én pedig a lábaimat a derekára kulcsoltam. Nem voltam részeg, legfeljebb be voltam csípve egy kicsit vagy inkább csak letaglózott az az energia ami Davidból áradt, nem gondolkoztam tovább csak sodródtam az eseményekkel. David velem együtt felállt és kilépett a kádból, erősen kapaszkodtam belé, de úgy tűnt, hogy ismételten szinte meg sem érzi azt a plusz ötven kilót amit én képviseltem. A hálószoba felé mentünk, miközben David csak egy-egy pillanatra szakította meg a csókunkat, hogy tudja merre kell menni, a hatalmas hálószobában gyengéden az ágyra fektetett, ami természetesen csurom víz lett, de ez egyikünket sem zavarta. Élveztem, ahogy elborítja csókjaival az egész testem, észvesztő érzés volt, ahogy a borostája édes fájdalomként karcolja a bőröm, nem bírtam tovább és fölé kerültem, majd másodpercek alatt megszabadítottam a vizes pólójától, láttam ahogy megborzong, ahogy lekerült róla a ruhadarab. Az egyetlen fényforrás az ablakon beszűrődő fény volt, ami most éppen David még nedves, izmos mellkasára esett. Őrjítő látvány volt! A gyengéd csókjaimat Villa azzal hálálta meg, hogy átkarolta a derekamat és fölémkerült, majd finoman, amennyire csak a vágya engedte belém hatolt. Egy másodpercre megfeszült mindenem, mire Villa abbahagyta a mozdulatot:
- Ne hagyd abba – suttogtam, mire a csípője ismét elkezdett mozogni.
Fölém hajolt, éreztem a nyakamon a meleg leheletét és hallottam, ahogy a sóhajai egyre mélyebbek lesznek. Végigsimítottam a hátán - ami mostmár az izzadságtól volt nedves – egészen az izmos fenekéig, nem bírtam tovább és felnyögtem, mire Villa gyorsabb tempóra váltott. Őrületes volt az egész! Éreztem, hogy már közel a vég és David szeme is csak azt kérdezte, hogy „Jó már? Még? Bírjam még?” mikor felsikítottam, miközben a körmeimet David hátába mélyesztettem, éreztem ahogy ő is felsóhajt, és annyira megszorította a karomat, hogy már szinte fájt, ránéztem az arcára, a szeme csukva volt és nagyon gyorsan vette a levegőt. Pár pillanat múlva lecsúszott rólam és mellém feküdt. Éreztem, hogy a lábam még meg-meg remeg. Zihálva feküdtünk egymás mellett. Mikor már teljesen kitisztult az agyam, kétségbeesetten Villára néztem, aki átkarolta a derekam és magához húzott, majd megcsókolt.
- Majd holnap megbeszéljük!

Közérdekű közlemény

Sziasztok!

Bocsássatok meg, hogy ígéretem ellenére nem tudtam mostanában frissíteni, ennek természetesen a suli az oka. Nyakig ülök a zhkban és nemsokára vizsgaidőszak! Ami biztos, hogy hétvégén mindenképpen megpróbálom felrakni az új fejezetet! Puszi nektek!