10. fejezet

És máris itt a folytatás és igen NANDO is feltűnik végre! Csak ismételni tudom magam: írjátok meg a véleményeteket!!! :) Puszi nektek! Jó olvasást!

Mire észbe kaptam a kedves Daniel O’Brian elfoglalta a kanapémat és rezzenéstelen arccal közölte velem, hogy két órát kapok a készülődésre a vacsihoz, méltatlankodásomra pedig kijelentette, hogy ugyan el ne képzeljem már, hogy bárhova is elenged egyedül. Ezzel sikerült az addigis eléggé labilis idegrendszeremet egy perc alatt összeomlasztania. Dühösen csaptam be magam mögött a fürdőszoba ajtót és csak a tükörképemnek motyogtam el a cifra káromkodásaimat. Mégis mit képzel magáról ez a pali? Idejön aztán meg összevissza parancsolgat. Idegesen dobáltam le magamról a cuccaimat, majd beléptem a kádba, első körben sikerült is rendesen leforráznom magam.

- Kurva életbe mostmár! – kiáltottam, majd belevágtam a kádba a zuhanyrózsát, minek következtében, az egész fürdőszoba tocsogott a vízben, aztán már minden csak egy másodperc leforgása alatt történt, a fürdőszobaajtó hirtelen kicsapódott én pedig sikítva próbáltam magam eltakarni a kezeimmel. Miért nincsen ezekben a puccos szállodákban zuhanyfüggöny?! Daniel szemtelenül elégedetten nézett rám, miközben elrakta a pisztolyát(!!!).

- Azthittem valami baj van – jelentette ki halálosan nyugodtan, miközben a tekintete valahol a mellkasom táján járt.
- Menj ki! Menjen ki, azonnal! – ordítottam, mint valami hisztérika. A szőke férfi ráérősen megfordult, majd kiment a fürdőszobából, nekem pedig az első dolgom volt, hogy az ajtóhoz menjek és elfordítsam a kulcsot.

- Ez nem túl bölcs döntés! – hallottam kinntről.

- Szarok a bölcs döntésekre! – kiabáltam vissza, majd visszamentem a zuhany alá.

A készülődés további része szerencsére balesetmentesen zajlott. Az öltözködést nem spiláztam túl, de arra azért figyeltem, hogy a ruha elég szexi legyen ahhoz, hogy egy bizonyos személy figyelmét magamra vonhassam, ha úgy adódna. Egy asszimmetrikus mélybordó ruha volt rajtam, a derekán egy vékony bőrövvel, szerencsére sosem voltam elveszett MELLesleg, így nem kellett ahhoz köldökig érő kivágás, hogy látszódjon valami. A testemmel az egyedüli bajom mindigis a magasságom volt, nem voltam nagyon pici, de sajnos mégsem voltam akkora, mint amennyi szerettem volna lenni, ígyhát a választásom egy nem kevesebb, mint 15 centis magassarkúra esett, szerencsére volt alatta platform, így lehet, hogy nem fogok benne orra esni. Pontban fél hétkor teljes menetfelszerelésben pompáztam.(Caroline ruhája: http://www.polyvore.com/cgi/set?id=38885997 ) Daniel elismerően nézett végig rajtam.

- Be kell ismernem, hogy elbűvölő vagy, bár nekem az előbbi szerelésed jobban tetszett! – vigyorgott, mire én nemes egyszerűséggel fejbe vágtam a táskámmal. A vigyorgást nem hagyta abba, de legalább odanyújtotta a karját. Én pedig kelletlenül belekaroltam és végre elindultunk.

Daniel úgy döntött, hogy az autóban mindenképpen hátra kell ülnöm és bár tudtam, hogy mindössze egy tíz perces útról van szó, mégis sértette a büszkeségem, hogy úgy kezel, mintha öt éves lennék. Már éppen elindultunk volna, amikor a kocsiajtó kivágódott és egy öltönyös ember szállt be mellém. Bevallom először énis megijedtem, de mikor megláttam, hogy ki az, csak boldogan a nyakába borultam:

- Chris! Te hogyhogy itt? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz?
- Nem bírtam tovább az én elbűvölő húgocskám nélkül! – jelentette ki vigyorogva és megölelt én pedig jó mélyen belefúrtam az arcom a vállába és belélegeztem a kedves „tesó illatot”.

Daniel csak megrázta a fejét, majd intett a sofőrnek hogy indulhat. Az odautat végigbeszélgettük, versengve próbáltuk túldumálni egymást. Olyanok voltunk, mint egy átlag lepcses spanyol család. Christophert három hónapja nem láttam és bár majdnem minden nap beszéltünk, mégis elképesztően hiányzott! Rettegve vártam azt a percet, amikor apa majd visszavonul és Chris követi őt a trónon, hiába mondja ő, hogy semmi sem fog változni, erre mindig csak azt felelem, hogy tudom, de semmi nem lesz ugyanolyan.

- És hogyhogy melletted nincsennek idegesítő testőrök? – értetlenkedtem.
- Megszöktem. – jelentette ki nemes egyszerűséggel, majd mindketten felnevettünk, mire Daniel elkezdett morogni. – És hova is megyünk pontosan?
- Egy vacsira a válogatottal. – Chris nagyot nézett.
- Lemaradtam valamiről? Mióta lettél te hirtelen ultra?
- Semióta, egy jó barátom hívott meg. Építem a kapcsolatokat, tudod! – rávigyorogtam, pontosan tudta, hogy anyánkat idéztem, ő mondogatja mindig, hogy építsük a kapcsolatokat!
- Ezzel mást etess hugica! Ki a pasi?
- Milyen pasi? – pislogtam rá.
- Nehogy azt mondd, hogy emiatt a focis izé miatt rittyentetted ki magad ennyire! – ez a hátránya annak, ha a tesód túl jól ismer. Kicsit elvörösödtem, majd lehajtottam a fejem.
- Nem érdekes. Már vége. Vagyis még el sem kezdődött. Én basztam el. – na igen a rendszeres telefonbeszélgetéseinkből valahogy mindig kihagytam azt az ominózus Casillas momentumot.
- Mondd el C! – nógatott, miközben átölelte a vállamat.

Tudta, hogy ha a becenevemen szólít nem tudok neki ellenállni. Még nagyon kicsik voltunk mindketten, amikor kitaláltuk ezt a dolgot. Mi voltunk CC a két bajkeverő. Nem a flanc kedvéért volt rajtam Chanel karkötő, hanem azért, mert ott virított rajta a dupla C. Belenéztem az elképesztő kék szemeibe és mindent kitálaltam, az elejétől a végéig. Nem mondott semmit, csak magához szorított és adott egy puszit a hajamra én bolond pedig elkezdtem könnyezni. A kocsi megállt én pedig elfogadtam a zsepit Christől és gyorsan megtöröltem a szemem, áldottam az eszem, hogy nem a szemhéjtus mellett döntöttem. Büszkén vonultam be Chris oldalán az étterembe, ahol már elég sokan voltak. Sikerült megvariálnunk kicsit az ülésrendet, így Chrisszel egy asztalhoz ültünk. A tíz fős asztaltársaság elég vegyes volt. A baloldalamon tehát Chris ült, aki egy mit sem sejtő barna hajú nővel társalgott, ha tudta volna, hogy épp kivel ül egy asztalnál… A nő mellett egy kisfiúsan jóképű férfi ült, az ölében egy barna hajú kislánnyal, őt még nem ismertem. Mellette ült az aktuális kedvencem, Sara Carbonero az áruló Casillassal,mellettük pedig Sergio Larával, aki lelkesen integetett felém és a szájával valami olyasmit formált, hogy holnap muszáj lesz beszélünk, végül pedig David és a jobbomon pedig Daniel. Úgy tűnt, hogy Villa éppen arról próbálja meggyőzni Danielt, hogy tulajdonképpen neki kellene mellettem ülnie, de az angol csak vigyorogva rázta a fejét és belekortyolt az italába. David egy olyan cifrát káromkodott, hogy nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel. A vacsora a társaságot leszámítva, egészen kellemesen zajlott, Chris szokás szerint ellopkodta az összes krumplimat én pedig megsarcoltam a desszertjét, tényleg olyanok voltunk, mint két ötéves. A vacsi után a csapikapi, a drágalátos Casillas mondott pár szót a La Furia Roja-ról, miközben a kedves barátnője olvadozó tekintettel figyelte, mi pedig összemosolyogtunk Daviddal és alig álltam meg, hogy fel ne nevessek, mikor David elkapva az egyik szerelmes pillantást, úgy tett mintha belehányna a tányérjába. Ezt követően Del Bosque bácsi biztosított mindenkit, hogy egyenként fogja kitekerni a nyakukat, ha holnap nem nyernek, erre mindenki felnevetett, de gyorsan abba is hagyták, mert az edzőbácsi végtelenül elszánt arcot vágott. Ezután még két óra táncos mulatság volt engedélyezve számunkra. Daniel lelépett a mosdóba én pedig kihasználva az alkalmat kimentem az erkélyre, hogy szívjak egy kis levegőt és rágyújtsak. Csak pár másodpercig élveztem az egyedüllétet, amikor azt éreztem, hogy valaki a hátamra terít valamit, oldalra pillantottam és az asztalunknál ülő szőke srác könyökölt mellettem.

- Zavarlak? – kérdezte, mire megráztam a fejem és kifújtam a füstöt. – Úgy láttam a barátod és a feleségem nagyon jól elszórakoznak odabennt.
- Nem a barátom, a testvérem. És ne haragudj rá, biztos nem akar semmi rosszat. – a férfi egykedvűen megrántotta a vállát, majd kinyújtotta a kezét.
- Fernando vagyok.
- Én pedig Caroline. – fogadtam el a felém nyújtott kezet. – Nagyon édes a kislányod! – próbáltam beszélgetést kezdeményezni, mire Fernando arcán végre egy csöppnyi mosoly suhant át.
- Az egyetlen igazi nő az életemben. – felvont szemöldökkel néztem rá, mire folytatta. – nem vagyunk túl jóba a feleségemmel. – pár másodpercig mindketten hallgattunk. – és nem tudom miért mondtam ezt el neked.
- Sajnálom – elég elcsépeltnek hangzott, de mi mást mondhattam volna erre.
- Ne sajnáld! Én sem sajnálom már. – ekkor lépéseket hallottam magunk mögött, mindketten hátranéztünk és szembe találtuk magunkat Casillassal és a belecsimpaszkodó Carboneroval.
- Hupsz, ez már foglalt! – vihogott fel a nő, majd sarkon fordult és elkezdte maga után húzni a férfit. Casillas gyorsan végignézett rajtunk és tekintete megállapodott Fernando kabátján, ami épp a hátamon pihent, majd felvonta a szemöldökét és követte a barátnőjét én pedig egy nemzetközi egyezményes jellel búcsúztam mindkettőjüktől, majd visszafordultam Fernandohoz.
- De miért nem hagyod ott, ha nem vagy boldog vele? – folytattam a megkezdett beszélgetést. A szőke férfi nem válaszolt azonnal, borúsan nézte a cigarettámból fodrozódó füstöt.
- Nem hagyhatom ott a két kicsit!
- Kettőt? – kérdeztem csodálkozva.
- Most van útban a második. Kisfiú lesz! – ahogy mondta, némi apai büszkeség vegyült a hangjába. Nagyon szeretheti a gyerekeit, ha feláldozza értük a saját boldogságát, pedig még olyan fiatal. Az idillünket a telefonom csörgése szakította félbe, Daniel volt az és cseppet sem kedvesen érdeklődött a hollétem felől. Pár szóval lezártam a beszélgetést és a zsebembe süllyesztettem a mobilt. Fernando még mindig csak üresen bámult bele a sötétségbe én pedig nem álltam meg, hogy ne simítsak végig a karján.
- Ne aggódj, minden rendbe jön. – vissza akartam húzni a kezem, de ő megfogta és a szemembe nézett, pár percig csak néztük egymást, majd felsóhajtott és halkan csak annyit mondott.
- Legyen igazad! – zavarba jöttem a közelségétől, így gyorsan kihúztam a kezem és kibújtam a kabátjából, majd gyorsan visszamentem a terembe. Őrület, hogy mik vannak!