4. fejezet

Kicsit rövidke lett, de kénytelen voltam ott félbevágni, ahol, különben mi maradna a következő fejezetre! :) Jó olvasást!



Zakatolt az agyam, már biztosan láttam valahol ezt a szempárt. De hol? Ó, édes alkohol! Aztán beugrott.

- Unai? – ismerősöm arca elkomorodott, mintha várta volna, hogy felismerjem. Vagy inkább elvárta?
- Nem. Iker vagyok. Unai az öcsém. – megráztam a kezét… bakker nem vagyok magamnál… lehet ki sem nyújtotta? Az arckifejezéséből ítélve, valószínűleg nem. A térdemre hajtottam a fejem, forgott körülöttem a világ. Egy puha kezet éreztem a hátamon, ahogy bizonytalanul simít rajta párat.
- Jól vagy kislány? – kérdezte.

Vajon tényleg érdekli, hogy vagyok vagy csak a barátját akarja megnyugtatni, hogy nem fogok kitaccsolni a méregdrága kocsijában. Hé… na álljunk csak meg egy pillanatra, mióta érdekel engem, hogy őt érdekli-e, hogy én… na jó belezavarodtam…

- Okés vagyok – mormoltam, inkább csak saját megnyugtatásomra.

Az autó szerencsére lefékezett és a szépszemű srác segített ki szállni a kocsiból. Szerencsére, ahogy felmértem a helyet úgy láttam, hogy a Sueno hátsó bejáratánál vagyunk, ami megnyugtató… Adela legalább nem fog kinyírni és át sem kell szenvedtem azt a bizonyos vacsorát. Ahogy megláttam az ülőalkalmatosságot a szabad levegőn (ami történetesen az útpadka volt) a lábaim egyből összecsuklottak és kecsesen az útra omlottam. Az Iker nevű srác mondott valamit a kocsis hapsinak, aki bólintott és karon ragadta a vigyorgó és mindenkinek integető Davidot majd eltűnt vele. Biztató. A táskámban kutatva előhúztam egy doboz Vogue-ot és nem túl nőies mozdulattal a számmmal húztam ki belőle egy szálat, amit meggyújtottam. Iker felhúzott szemöldökkel figyelte a jelenetet.

- Hm? – pillantottam fel rá.
- Csak csúnya, ha egy lány cigizik. Főleg egy ilyen szép lány. – mosolyodott el egy kicsit. Nyeltem egyet és a gyomrom begörcsölt. Csak a piától, csak a piától… zakatolt az agyamban. Hanyagul vállat vontam és kifújtam a füstöt. Mit érdekel engem, hogy mit mond, igazából semmi közöm hozzá. – Szóval ismered Unait? – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a tarkóját vakargatta. Nagyon édi volt. Én meg nagyon részeg.

- Jaja, együtt járunk világpolitikára és a múltkor megpróbált felszedni. – vigyorogtam.

- Csak a mondat első felén lepődtem meg, de örülök, hogy újabban már ízlése is van. – Na bumm, megint egy bók. Váh, idegesít!!!

- Ezt bóknak veszem jó? – vigyorgok ő pedig rábólint, közben pedig ismét belém csap a felismerés.

- Basszus te vagy az, aki a múltkor megmentette az életem nem? –Jajj mekkora egy balfasz vagyok! Isteneeem!!! Karba teszi a kezét és végigsimít az arcán.
- Öhm… nem kell felfújni, csak úgy ott voltam. Örülök, hogy jobban vagy. – motyogja zavartan.

- Jókor jó helyen, és akkor előbukkant a herceg fehér lovon… - motyogom magam elé.
- Ó köszönöm kis Hamupipőke – mosolygott és most rajtam volt a szemöldökráncolás sora.

- Elhagytad a cipőd – emlékeztetett.
- És most akkor mi lesz? Felpróbálod a lábamra, hogy kiderüljön én vagyok-e a hercegnőd? – basszus mit csinálok? Flörtölök vele, de kit érdekel, kibújtam a cipőmből és kinyújtottam a lábam, miközben sikerült majdnem hanyattvágnom magam.

- Te vagy? – nézett rám fürkésző szemekkel, mire én akkorát nyeltem, hogy sikeresen az orromon jött ki az összes füst, na ebből most volt elég én erre nem vagyok felkészülve és részeg is vagyok. Elnyomtam a csikket és felpattantam.

- Szerintem induljunk be, már biztos keresnek – mondtam gyorsan, majd meg sem várva a válaszát elindultam befelé.

Odabennt hatalmas volt a tömeg, több-kevesebb sikerrel próbáltam átverekedni magam rajta, amikor valaki elkapott és berántott a táncparkettre. David volt az, aki kissé ködös szemekkel mosolygott rám. Sajnos(?) már pont vége volt a számnak ezért gyorsan kisiklottam a karjaiból és elindultam megkeresni, Adelát. Szerencsére csak pár asztallal arrébb ültek, Larával, akit már pártfogásába vett kedves sofőrünk. Ezek a spanyol macsók tudhatnak valamit, mert a mindig visszafogott Lara, most kacarászva fogdosta a srác karját.

- Na végre már, legalább hússzor hívtalak, merre voltál?- kérdezte szemrehányóan barátnőm, mikor végre leültem mellé.

- Hosszú – legyintettem, miközben a szememmel a táncparkettet pásztáztam. Úgy láttam Davidnek nem okozott gondot, hogy csak úgy leléptem, mert máris egy lelkes kis szőke ringatózott a karjaiban.

- Te be vagy nyomva? Mit csináltál és nekem miért nem szóltál? – vigyorgott rám Adela.

- Áh, csak Davidnál voltam.

- A focis hapsi mi? És, volt valami? Betalált a kapuba? – fájdalmasan felnyögtem, majd taszítottam rajta egyet.

- Hogy lehetsz ilyen? – kérdeztem elborzadva. Még hogy én meg David, na hagyjuk már, még csak az kéne… Kösz nem kérek a focista pasikból, nem fekszik nekem ez a „minden nap más nővel” életforma, én túl nyugis voltam ehhez.

- Ha te mondod – vonta meg a vállát – Lépek a pulthoz, kérsz valamit?

- Csak egy üveg ásványvizet. – Adela felhúzott szemöldökkel bólintott, majd elindult én pedig lehajtottam a fejem az asztalra.

Körülöttem üvöltött a zene, de szerencsére a fejem már egészen rendbe jött és csak kellemesen zsibbadtam, úgy látszik sikerült átvészelnem a holtpontot. Felnéztem, Lara most indult el táncolni a sofőr sráccal, hogy is hívták? Sergio! Igen! Nah, jó már nekik. Kéne nekem is egy pasi. Alattomosan beúszott a képbe Iker és az iménti fura beszélgetésünk, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Isten ments, dehogy kell nekem focista, ismerem én őket… de lehet hogy Iker nem olyan mint a többi suttogta egy sunyi kis hang a fejemben. Na persze, adja itt az ártatlant a kiskutyaszemeivel, aztán egy nap arra kelek fel, hogy egyedül fekszem az ágyban, mellettem egy cetlivel, hogy „Bocs, meguntalak. Leléptem. Minden jót!” Persze, tudom nem szép dolog az előítélet, de az az igazság, hogy túl gyáva voltam az ilyen dolgokhoz. Adela volt mindig is a bevállalós közülünk, ő hajtogatta folyton az „Élj a mának, szard le a holnapot!”életszemléletét. Én mindig csak a part mentén eveztem, járogattam emberekkel, de soha nem köteleztem el magam. Nem hiányzott az a hiszti, depi és miegymás, amivel járt ez az egész dolog. Adela mondja mindig, hogy „így soha sem lesz nagy szerelem” meg ilyesmi, de ha a nagy szerelem azzal jár, hogy utána hónapokig nem tudsz enni, bőgsz mint egy fürdőskurva és az önbizalmad a béka segge alatt van, akkor kösz én nem kérek a „Nagy Szerelem”-ből. Az értelmes merengésemből egy kéz szakított ki, ami megsimította a vállamat, mire felnéztem és a mosolygó Ikerrel találtam szemben magam.

- Leülhetek? – kérdezte, mire én bólintottam ő pedig mellém ült. – Milyen a buli?
- Eszméletlen – jött tőlem a frappáns válasz.
- Na és nálatok? – néztem a terem másik végébe egy csapat eszementre, akiket körülzsongtak a lányok.
- Tűrhető. Jobban vagy már? – a fürkésző barna szemeivel, mintha átlátott volna rajtam.
- Kutya bajom és nemsokára a vizem is megérkezik – mondtam, mivel megláttam Adelát közeledni.

De sajna ő pedig meglátta, hogy kivel üldögélek éppen, így csak felmutatta a hüvelykujját és csinált egy gyors hátraarcot. Legszívesebben én is mutattam volna neki valamit, de még éppen időben visszafogtam magam. A zene közben az egyik kedvenc számomra váltott, Kelly Rowland és David Guettától a Commanderre és ettől egyből felpörögtem, csak úgy vonzott maga felé a tánctér, ezt Iker is észrevehette, mert elmosolyodott és kinyújtotta a kezét:

- Táncolunk? – nem válaszoltam csak belecsúsztattam a kezemet a hatalmas tenyerébe és pár pillanat múlva már mi is együtt mozogtunk a ritmussal a tánctéren.

Iker jól táncolt, kellemesen ringatóztunk, miközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már szinte éreztem, hogy a vékony póló alatt hogy dagadnak az izmai. A refrénnél a mellkasunk teljesen összesimult, én pedig egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, míg másik kezem a magasban volt. Hátraráztam a hajam és együtt énekeltem Kellyvel. „ Let’s go all night, baby, You won’t find no lady who does it like, I does it, Yeah!” Közben ahogy Iker keze lassan a derekamra csúszott, úgy csúszott fel a szívem a torkomba. Szorosan magához húzott, éreztem, ahogy a lehellete súrolja a nyakam, nekem pedig az egész testemen kellemes borzongás futott végig. A szám utolsó ritmusainál, még mindig csak álltunk összefonódva, miközben a szívem olyan őrültem dobogott, mintha nem 3 percet táncoltam volna, hanem lefutottam volna a maratont. Kétszer.

- Bocs, remélem zavarok – hallottam hirtelen magam mellől, miközben valaki megragadta a karom és hátrarántott, de úgy, hogy belejajdultam. Mérgesen a támadónkra néztem és teljesen elképedtem.

- Albert? Te meg mi a francot keresel itt?


A számot, amire táncoltak Ikerék itt találjátok. Érdemes meghallgatni, jó kis szám! :) http://www.youtube.com/watch?v=dwfKZ-1jyiw