17. fejezet

Lara

Kissé erélyesen léptem a gázra, amire a bérelt Audi csak egy hangos kerékcsikorgással válaszolt. Nem törődtem vele csak a GPSre figyeltem, ez segített abban, hogy elűzzek minden más gondolatot a fejemből. Csak róttam a sötét utcákat, követve a géphang utasításait és pontban 11-kor le is fékeztem egy hatalmas épület előtt. Caroline, már várt rám. Megkerülte az autót és bepattant mellém az anyósülésre.

- Tyűha, szívdöglesztő vagy! – jegyeztem meg mosolyogva, köszönés helyett.

- Köszi, ez volt a cél – válaszolta sejtelmesen. – Kicsit sápadt vagy, minden rendben? – kérdezte az arcomat fürkészve. Én gyorsan a tükörbe pillantottam, valóban sápadt voltam kissé.

- Áh csak sok lett az alapozó, jól vagyok – tereltem, majd beindítottam az autót.

- Hát ezt lehet Sergio beveszi, de egy nő nem. – jelentette ki mosolyogva.

- Na és kinek ez a csinos ruha? – kíváncsiskodtam, ügyet sem vetve a megjegyzésére.
- Az alkalomnak csupán…

- Hát ezt lehet más beveszi, de én nem. - fordítottam ellene az előbbi mondatát, mire zavarba jött.

- Maradjunk annyiban, hogy rajtad túl sok az alapozó én pedig az alkalomhoz öltöztem. – vágta ki magát, mire rábólintottam.

Hamar visszataláltunk a fiúk szállodájához és az ünneplés székhelyéhez. Ennek megfelelően már rengeteg újságíró és fotós tolongott a bejáratnál. Lőttek egy pár képet, míg bejutottunk. Egyből az étterem felé vettük az irányt. A monumentális terem, most gyönyörűen fel volt díszítve, az asztalok a falhoz tolva, még egy rögtönzött dj is volt az egyik sarokban. Akármerre néztem, mindenütt focisták és újságírók voltak. Láttam, hogy Sergio a pultnál van, és felém integet. Visszaintettem, majd karon ragadtam a tanácstalanul álldogáló Carolinet és odamentünk.

- Ismét kalap nélkül Caro? – kérdezte alattomosan vigyorogva Sergio, mire Caro csak megforgatta a szemét, majd rendelt magának egy italt.

- Miről maradtunk le? – kérdeztem a kissé már kapatos kuzinomtól.

- Semmi különösről, az előbb Pepe, Villa meg Pique előadtak valami termékenységi táncot, de nem mondanám, hogy lemaradtatok róla, mert félóránkét megismétlik a produkciót.

- Kissé szegényes lehet a repertoárjuk – jegyeztem meg, miközben leemeltem egy pohár pezsgőt egy arrajáró pincér tálcájáról, majd belekortyoltam. A szememmel a termet pásztáztam, akaratlanul is Xabi után kutatva. Meg is találtam az egyik asztalnál üldögélt és Casillassal beszélgetett. Megérezhette, hogy nézem, mert erre fordult, de én gyorsan elkaptam a tekintetem.

- Hé, Lara aztán nehogy meglássalak valami hígagyuval! – nézett Sergi fenyegetően, miközben a keze a karomon nyugodott.

- Kac, kac Sese, ezt énis mondhatnám neked, ugyanis nem én váltogatom hetente a csajaimat. – vágtam vissza.

- De nekem lehet. – vigyorgott önelégülten.

- Frászt! – vágtam oldalba, majd kiittam az utolsó kortyokat és a pultra tettem az üres poharat. – na megyek megkeresem Valdest, hátha kapható lesz egy kis táncra.

- Áh, ő már mindenre kapható – legyintett Sergi.

Caroline

Rihanna-Only girl

Mikor megérkeztünk a szivem már ezerrel dobogott. Muszáj volt megnyugtatnom magam valamivel, ezért míg Laráék egymást osztották kértem magamnak egy Martinit és egy hajtásra kiittam, majd kértem gyorsan még egyet és David keresésére indultam. Két eredménytelen kör után csalódottan álldogáltam az egyik sötét sarokban a táncolókat nézve. Közben felcsendült Rihanna Only girl című száma. Nem tett jót nekem a dal szövege, mint ahogy a harmadik pohár Martini sem negyed óra alatt. A szemeim ugyanis Casillas után kezdték el pásztázni a tömeget, hamar összetalálkozott a tekintetünk. A barna szempár ismét foglyul ejtett és nem tudtam elszakadni.

Azt akarom hogy úgy érezzem én vagyok az egyetlen lány a világon
Hogy én vagyok az egyetlen akit valaha szeretni fogsz
Hogy én vagyok az egyetlen aki ismeri a szívedet
Az egyetlen ..

A refrén még sokáig visszhangzott a fülemben, láttam, ahogy Casillas feláll és elindul felém, el akartam menni, bárhova, akármerre. Ekkor viszont két erős kar kulcsolódott a derekamra és fordított maga felé.

- Itt az én egyetlenem – súgta a fülembe David – eszméletlenül nézel ki!

- Te pedig lassan már eszméletlen vagy! – nevettem fel, mikor láttam, hogy Villa szemei már kissé keresztbeállnak a sok italtól. De ő csak vigyorogva megvonta a vállát.

- Táncolunk?

- Nincs is zene – szavaim megcáfolására máris felcsendült a Commander, ismételten rossz emléket idézve bennem. Erre a számra táncoltunk először (és utoljára) Ikerrel. Nem tudtam tiltakozni, mert David máris berángatott a táncparkettre. Szívesen táncoltam erre a számra, de valahogy ez nem volt olyan katartikus érzés, mint pár hónappal ezelőtt az a másik tánc.

- Bocs fiatalok, David, egy percre… - vágott közénk Reina.

- Küldetésünk van! – jelentette be Villának olyan arccal, mintha legalábbis megnyerte volna a lottóötöst, bár nem mintha szüksége lett volna rá. Majd a füléhez hajolt és súgott bele valamit, mire David csak bárgyún vigyorgott és bólogatott. – Na akkor oké? – csapott a hátára a kedves barátomnak Pepe, majd hozzám fordult.

- Ne haragudj Caro, de le kell csapnom a kezedről, rendkívül fontos az ügy. Mondhatni becsületbeli! – jelentette ki ünnepélyes ábrázattal.

- Tőlem, de ha nekem még részegebben hozod vissza, akkor kaptok mindketten! – fenyegettem meg, mire haptákba vágta magát és Villát átkarolva eltűntek. Csak pár másodpercig álldogáltam ott egyedül és tanácstalanul, mert hirtelen hátulról elkapta valaki a derekamat.

- Meglepetééés! – súgta a fülembe, mikor megfordultam és megláttam, hogy ki a támadóm, azt hittem azonnal dobok egy hátast. Ugyanis az illető nem volt más, mint Albert.


Lara

Valdessel már a harmadik számra roptuk és az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására eléggé elfajultak a dolgok közöttünk, azon kaptam magam, hogy Vic a fenekemet markolássza és nyomdafestéket nem tűrő dolgokat suttog a fülembe, amiken én csak vigyorogni tudtam. Az idillünket a már szintén részeg Ramos szakította félbe.

- Hé Valdes, nagyon gyorsan pattanj le az unokahúgomról, amíg szépen vagyunk! – rántotta félre a kapust.

- Sergiiii – nyivákoltam, de ő csak összeráncolta a szemöldökét és karon fogott, majd maga után vonszolt.

- Csak nem hagyom, hogy az első részeg focista karjaiba vesd magad, pláne nem, ha a Barcelonában játszik! – morogta a magába.

- Vic nem akart semmi rosszat! – puffogtam.

- Jah, persze épp csak megdugni! – fordult velem szembe.

- És? – vontam meg a vállam vigyorogva.

- Pfff, Larita ezt nem gondoltam volna rólad! Hova lett a csendes szűzlány imázsod?

- Franciaországban hagytam! Amúgy meg én és a szűzhártyám megvagyunk még, köszönjük szépen! – duzzogtam.

- Akkor igyekezzünk minél tovább fenntartani ezt az állapotot! – folytatta a vonszolást kedvenc unokatesóm.

- Hova viszel?

- Biztonságos helyre! – lassított le végül mire egy asztalhoz értünk, ahol nem más ült mint Xabi Alonso.

- Hé Xabi, rádbíznám a hugicám, ugyanis a fejébe vette, hogy megerőszakoltatja magát minden szembejövő emberrel – magyarázkodott Sergio majd lenyomott egy üres székre. Dühömben jó nagyot csaptam a combjára.

- Hagyjál lógva Sese, pont te beszélsz itt erkölcsről… pont te!

- Nekem szabad, mint már mondottam volt! – vigyorgott rám, éppen visszavágtam volna, de már eltűnt a tömegben. Sóhajtva ledobtam a táskámat az asztalra, majd elvettem a hozzám legközelebb eső teli poharat és meghúztam. Nem tudom mi lehetett benne, de égette a torkomat. Xabi nagy szemeket meresztgetett felém.

- Mi van? – kérdeztem csöppet sem kedvesen, mire csak megvonta a vállát.

- Olyan vagy mint, egy tizenhat éves. – mondta csendesen.

- És? Az én bajom nem? Semmi közöd hozzá! – vágtam vissza, majd újból kortyoltam egyet az italból, ami másodjára is pont olyan szar volt, mint elsőre.

- Nem kéne többet innod! – mondta Xabi, majd kivette a poharat a kezemből, de én utána kaptam.

- Ne mondd meg, hogy mit kéne csinálnom! Úgy ülsz itt, mint valami hatvaéves nagypapa! – azt akartam, hogy mérges legyen rám. Ilyen hatással volt rám az alkohol. Kötekedős lettem tőle. Ez van, ha az emberben Ramos vér folyik. – Miért nem mondasz semmit, hah?

- Nem kéne beszélgetnünk. – fordult a bulizók felé, akik éppen a világbajnoki trófeát táncolták körbe.

- Akkor ne szólj hozzám! – javasoltam, majd végleg kiürítettem a poharam.

- Te beszélsz itt össze-vissza! – morogta halkan, de én meghallottam.

- Ha nem vagyok megfelelő társaság, akkor lépj le… szokásod úgyis! – néztem rá, mire ő is visszakapta a fejét a szeme villámokat szórt.

- Sem az idő, sem a hely nem megfelelő, hogy erről beszéljünk. – jelentette ki kimérten.

- Ha én most akarok erről beszélni akkor most fogok és mint mondtam, ha nem tetszik el lehet menni! – fontam keresztbe a karjaim magam előtt. Xabi felemelkedett a székről. – ezaz szaladj csak a kis feleségedhez, hátha ő majd megmondja mit kellene tenned. – szóltam még utána, mire sarkon fordult.

- Na idefigyelj, Lara – kapta el a karom úgy, hogy szinte már fájt. – Jó lenne, ha összeszednéd a maradék csöpp eszed és nem viselkednél úgy, mint egy részeg tini…

- Aha, na végre, csak kibújt a szög a zsákból! – kiáltottam fel diadalittasan – szóval ez volt a baj velem és ez a baj most is, szerinted nem vagyok elég érett hozzád – nyomtam meg az érett szót - nem volt érdemes miattam otthagyni a kedves Nagorét. Inkább visszamentél a tutiba és csináltál gyorsan két gyereket…

- Fogd be a szád Ramos! – fojtotta belém a szót.

- Te fogd be, Alonso! Játszod itt a nagy érett felnőttet, miközben az első adandó alkalommal megfutamodsz ha választás elé állítanak, inkább visszabújsz a mami szoknyájához – gügyögtem el a mondat végét

- Csak úgy emlékeztetnélek rá, hogy te küldtél el, akkor este, te voltál az, aki eltűnt utána, és az is te voltál, aki egyetlen hívásomra és levelemre sem válaszolt! –megvontam a vállam.

- Meg kellett volna keresned! – vágtam vissza, majd kirántottam a karomat a szorításából és felálltam.

- Most meg hova mész?

- Csinálok egy kis műsort! Még olyan fiatal vagyok és olyan részeg! Megtehetem! – válaszoltam nevetve, majd eltűntem a tömegben.