2011. augusztus 11., csütörtök
2011. augusztus 10., szerda
5. fejezet
Remélem megérte rá várni... én pedig izgatottam várom a véleményteket! :)
- Bocs, remélem zavarok – hallottam hirtelen magam mellől, miközben valaki megragadta a karom és hátrarántott, de úgy, hogy belejajdultam. Mérgesen a támadónkra néztem és teljesen elképedtem.
- Albert? Te meg mi a francot keresel itt?
Albert kivonszolt az épületből, de szó szerint! Megfogta a karomat és addig ráncigált, míg ki nem értünk a hátsó udvarra.
- Mondd Caroline, te normális vagy??? – ordított rám.
- Hé, Albert, nyugi van már, nem történt semmi, csak táncoltunk! – mentegetőztem, miközben idegesen kutattam a cigisdobozom után.
- Mikor fogod fel már végre, hogy te nem egy egyszerű ember vagy, kötelességeid vannak! Meg kell felelned bizonyos elvárásoknak! – idegesen fújtam egyet és meggyújtottam a cigarettát.
- Úgy beszélsz mint az anyám! – böktem ki.
- Hát persze, hogy úgy beszélek basszameg, ha egyszer minden kis stiklid után engem hív fel őrjöngve, hogy szedjelek össze innen meg onnan! – egy kicsit elszégyelltem magam, nagyon igazságtalan ez, amit Alberttel csinálok, igazán nem érdemli meg, ő tényleg csak engem akar óvni, miközben én meg semmibe veszem.
- Sajnálom én…
- Hát persze, te nem akartad, meg nem gondoltad, de Caro… tudod, hogy nem engem kell meggyőznöd. – mondta kissé megenyhülve.
Megborzongtam, pedig igazából nem is volt hideg. Albert viszont észrevette és gyorsan a vállamra terítette a zakóját. A kellemes illattól, csak mégjobban bűntudatom lett. Tudjátok, van az a fura érzés, amikor megéreztek valami illatot és eszetekbe jut egy emlék, sajnos nekem Albert illatától csak olyan emlékek tolúltak a fejembe, amikor vigasztalt vagy épp, mint most, bűntudatom volt. Kellemetlen érzés, bűnbánóan néztem a zöld szemeibe.
- Ne, Caro, ne nézz így rám… - mondta, miközben elfordult tőlem – Te, egy hercegnő vagy, nem engem kell meggyőznöd!
- Hogy mi vagy? – hangzott a kérdés a hátam mögül. Nagyszerű ezek szerint Casillas végig itt volt.
- Ne mondd, hogy nem tudja… - hangzott a mondat egy kényszeredett nevetés kíséretében Albert szájából.
- Hogy mit nem tudok? – Iker közben odaállt mellém és pillantása szinte röntgenként hatolt át rajtam.
- Bemutatom ő királyi fensége Caroline Sophie, Asztúria, Gerona, Párma és Viana hercegnéje, Mountblanc hercegnéje, Cervera grófnéja és Balaguer Ladyjét. – néma csönd állt be. Iker elfordult és idegesen vakargatta a tarkóját, belőlem pedig mintha minden kiszállt volna. Teljesen üres lettem, már azt sem éreztem, hogy magyarázkodnom kell.
- Ez most komoly? Te tényleg…? – bólintottam. – Hát ezt nem hiszem, el… - idegesített. Most komolyan mit hitt?
- Mit nem hiszel el? – vágtam közbe közönyösen. Csalódottan nézett rám, ami mégjobban feltüzelt.
- Azt hittem, hogy te… szóval, hogy végre itt egy lány, viszonylag normális, nem kezd el sikongva utánam rohanni és…
- Naiv vagy, Casillas! – szólt közbe Albert, de leintettem.
- Velem jönnél egy percre – fordultam Ikerhez, aki pár pillanatig habozott, de végül bólintott és utánam jött.
A közelben volt egy kis csendes park, oda mentünk én leültem egy padra ő pedig karba tett kézzel állt velem szemben. Csönd volt ismét.
– Most komolyan Casillas, mit hittél, hogy majd találkozunk és szerelem első látásra, öröm és boldogság meg minden? Könyörgöm, még csak most találkozunk másodjára, először eszméletlen voltam utána pedig részeg és ami azt illeti egy kicsit még mindig az vagyok.
- Nem… nem tudom mit hittem… és ha azt, akkor mi van? Az emberek így ismerkednek, szimpatikus voltál, táncoltál velem és… és nemis akárhogy! – lehajtottam a fejem, na igen, a tánc! Bennem is elindított bizonyos érzéseket, olyan érzéseket, amik azt váltották ki belőlem, hogy védekezzek. Nem kell nekem ez az egész dolog. Minek? Pláne egy focistával… - Miért nem mondtad el?
- Miért kellett volna elmondanom? Jó buli volt, ennyi. Örülök, hogy megismertelek, de semmi több. – a szám sajnos csak az agyam érzéseit közvetítette. De ez így volt jó! Nem kell több balhé. Mit szólna anyám? Mit szólna az egész család, ha hazaállítanék egy focistával, úgyis csak az lenne a vége, hogy pár hónapig jó és szép minden, aztán jön egy másik lány, aki sokkal érdekesebb és problémamentesebb mint én és ennyi. Nekem erre nincs szükségem!
- Azt hittem te is… érzel valamit. – na bumm! Ettől féltem. Nem mertem rá se nézni, pedig éreztem, hogy a barna szempár ismét engem vizslat, de tudtam, hogy ha felnézek, akkor annak nem lesz jó vége, az álarc lehull és ő megláthatja a szívemet.
- Naná, hogy éreztem valamit! Te egy jó pasi vagy, a tánc fergeteges volt… közbevágott.
- És mit éreztél? – ismét a kínos csönd. Mit éreztem, ha te azt tudnád… azt éreztem, amit előtte még soha, hogy minden porcikám téged akar, hogy a szívem kalapál és, hogy az agyamra köd borul. Istenem, még szerencse, hogy Albert megjelent, mielőtt olyat csináltam volna, amit biztosan megbánok.
- Kívántalak, ennyi. – a hangom kemény volt. A szívem pedig ismét biztonságban, jól körülvéve a közöny páncéljával.
- És? – várakozó volt a hangja és közelebb lépett, én viszont gyorsan felálltam és távolabb léptem.
- Semmi és… fizikai vágy, ennyi. – a földet néztem.
- Tudom, hogy nem ennyi. – megfogta a karom, magához húzott és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Próbáltam kiszabadulni, de erősen tartott.
- Most komolyan Casillas, mit vársz tőlem? Te egy focista vagy, van millió meg egy csajod… jó, lehet hogy most éppen nincs, de ez csak rajtad múlik – folytattam, mielőtt közbevághatott volna. – én meg egy hercegnő vagyok és nem tehetem meg, hogy csak azért, mert úri kedvem úgy tartja elengedjem magam és legyek az egyik közülük, az pedig, hogy ebből más is lehetne, te sem gondolod komolyan. – az arcomra szánakozó mosoly ült ki, pedig a szívem a torkomban dobogott.
Ő pedig csak nézett merően, én pedig úgy éreztem magam, mintha meztelen lennék. Nem szólt egy szót sem, csak állt ott, hatalmas tenyere a karomra kulcsolódva egy fél lépéssel előttem, éreztem, ahogy a kicsit nyitott ajkai közül a mellkasomra áramlik a meleg levegő, az egyik felem ellökte volna és otthagyta volna, de úgy, hogy soha többet, ne kelljen látnia, míg a másik megcsókolta volna, azokat a kívánatos ajkakat. Így inkább elfordítottam a fejem, ő pedig elengedett és sóhajtott egy nagyot. A kő a szívemről hallhatóan leesett.
- Nem értelek. Engem gondolsz éretlen, élvhajhász focistának, miközben te viselkedsz úgy, mint egy óvodás. Mitől félsz?
- Semmitől nem félek, de nem akarok magamnak feleslegesen problémát csinálni.
- Miért probléma az, ha érzel valaki iránt valamit?
- Mert abból egyrészt mindig csak pofáraesés van, másrészt pedig, nem érzek irántad semmit! – akkora hazugság volt ez, hogy én magam is rögtön meg akartam cáfolni, de nyeltem egyet, nehogy kibukjanak az árulkodó szavak.
- Nos, sajnálom.
- Mit sajnálsz? – kérdeztem ingerülten.
- Azt, hogy hazudsz magadnak és még el is hiszed. Majd értesíts, ha észretértél! – gúnyos és lemondó volt a hangja.
Na persze, ő itt a jóság és kedvesség mintaképe, aki más, mint a többi férfi, aki nem csak azt akarja, akinek fontosak az érzelmek…blablabla… na lássuk. Odaléptem hozzá és elkaptam a nyakát, magamhoz húztam és megcsókoltam, a másik kezemmel közben végigsimítottam a gerincén, becsúsztattam a kezem a pólója alá és megsimogattam a kellemesen meleg sima bőrt, először meglepődött, de pár pillanattal később engedett az ostromnak az ajkai kinyíltak és a nyelve izgatottan kereste az enyémet, hogy vad táncba kezdhessenek. A keze végigsimított a hátamon, két hatalmas tenyere kellemesen beterítette, az egész derekamat. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, mire az ajakai elváltak az enyémektől, de csak azért, hogy felfedező útra induljanak végig a nyakamon, egészen a kulccsontomig, megfogtam az állát és visszairányítottam a számhoz, ismét forró csókcsata kezdődött, miközben a kezem, az izmos fenekére vándorolt, egyszerűen, nem tudtam megállni, majd varázsütésre, hirtelen elléptem tőle. A szeme kinyílt és olyan csodálkozó szemekkel nézett rám, mint egy kiskutya, akitől elveszik a játékát. Pár pillanatig csak zihálva álltunk egymással szemben, a szívemet próbáltam, mély levegőkkel a rendes ritmusára késztetni, majd erőt véve magamon elmosolyodtam.
- Na ennyit arról, hogy, te más vagy, mint a többi férfi! – jelentettem ki diadalittasan, majd visszaindultam a kocsihoz, otthagyva őt teljes értetlenségben. Nem, szólt utánam, nem tartott vissza, nem kapta el a karom, pedig... pedig annyira szerettem volna, de jobb volt ez így, mindig könnyebb úgy elválni, hogy te vagy a rossz, így legalább biztos, hogy nem keres, soha többet! Összeszorítottam a szemem és éreztem, hogy a szemem sarkából egy pici könnycsepp indul lefelé, gúnyosan bejárva, azt az utat, ahol az elmúlt csókok édes emléke még mindig fájdalmasan lüktetett. Ennek így kellett lennie, mondtam magamban és könyörtelenül letöröltem a kínzó csöppet.
- Bocs, remélem zavarok – hallottam hirtelen magam mellől, miközben valaki megragadta a karom és hátrarántott, de úgy, hogy belejajdultam. Mérgesen a támadónkra néztem és teljesen elképedtem.
- Albert? Te meg mi a francot keresel itt?
Albert kivonszolt az épületből, de szó szerint! Megfogta a karomat és addig ráncigált, míg ki nem értünk a hátsó udvarra.
- Mondd Caroline, te normális vagy??? – ordított rám.
- Hé, Albert, nyugi van már, nem történt semmi, csak táncoltunk! – mentegetőztem, miközben idegesen kutattam a cigisdobozom után.
- Mikor fogod fel már végre, hogy te nem egy egyszerű ember vagy, kötelességeid vannak! Meg kell felelned bizonyos elvárásoknak! – idegesen fújtam egyet és meggyújtottam a cigarettát.
- Úgy beszélsz mint az anyám! – böktem ki.
- Hát persze, hogy úgy beszélek basszameg, ha egyszer minden kis stiklid után engem hív fel őrjöngve, hogy szedjelek össze innen meg onnan! – egy kicsit elszégyelltem magam, nagyon igazságtalan ez, amit Alberttel csinálok, igazán nem érdemli meg, ő tényleg csak engem akar óvni, miközben én meg semmibe veszem.
- Sajnálom én…
- Hát persze, te nem akartad, meg nem gondoltad, de Caro… tudod, hogy nem engem kell meggyőznöd. – mondta kissé megenyhülve.
Megborzongtam, pedig igazából nem is volt hideg. Albert viszont észrevette és gyorsan a vállamra terítette a zakóját. A kellemes illattól, csak mégjobban bűntudatom lett. Tudjátok, van az a fura érzés, amikor megéreztek valami illatot és eszetekbe jut egy emlék, sajnos nekem Albert illatától csak olyan emlékek tolúltak a fejembe, amikor vigasztalt vagy épp, mint most, bűntudatom volt. Kellemetlen érzés, bűnbánóan néztem a zöld szemeibe.
- Ne, Caro, ne nézz így rám… - mondta, miközben elfordult tőlem – Te, egy hercegnő vagy, nem engem kell meggyőznöd!
- Hogy mi vagy? – hangzott a kérdés a hátam mögül. Nagyszerű ezek szerint Casillas végig itt volt.
- Ne mondd, hogy nem tudja… - hangzott a mondat egy kényszeredett nevetés kíséretében Albert szájából.
- Hogy mit nem tudok? – Iker közben odaállt mellém és pillantása szinte röntgenként hatolt át rajtam.
- Bemutatom ő királyi fensége Caroline Sophie, Asztúria, Gerona, Párma és Viana hercegnéje, Mountblanc hercegnéje, Cervera grófnéja és Balaguer Ladyjét. – néma csönd állt be. Iker elfordult és idegesen vakargatta a tarkóját, belőlem pedig mintha minden kiszállt volna. Teljesen üres lettem, már azt sem éreztem, hogy magyarázkodnom kell.
- Ez most komoly? Te tényleg…? – bólintottam. – Hát ezt nem hiszem, el… - idegesített. Most komolyan mit hitt?
- Mit nem hiszel el? – vágtam közbe közönyösen. Csalódottan nézett rám, ami mégjobban feltüzelt.
- Azt hittem, hogy te… szóval, hogy végre itt egy lány, viszonylag normális, nem kezd el sikongva utánam rohanni és…
- Naiv vagy, Casillas! – szólt közbe Albert, de leintettem.
- Velem jönnél egy percre – fordultam Ikerhez, aki pár pillanatig habozott, de végül bólintott és utánam jött.
A közelben volt egy kis csendes park, oda mentünk én leültem egy padra ő pedig karba tett kézzel állt velem szemben. Csönd volt ismét.
– Most komolyan Casillas, mit hittél, hogy majd találkozunk és szerelem első látásra, öröm és boldogság meg minden? Könyörgöm, még csak most találkozunk másodjára, először eszméletlen voltam utána pedig részeg és ami azt illeti egy kicsit még mindig az vagyok.
- Nem… nem tudom mit hittem… és ha azt, akkor mi van? Az emberek így ismerkednek, szimpatikus voltál, táncoltál velem és… és nemis akárhogy! – lehajtottam a fejem, na igen, a tánc! Bennem is elindított bizonyos érzéseket, olyan érzéseket, amik azt váltották ki belőlem, hogy védekezzek. Nem kell nekem ez az egész dolog. Minek? Pláne egy focistával… - Miért nem mondtad el?
- Miért kellett volna elmondanom? Jó buli volt, ennyi. Örülök, hogy megismertelek, de semmi több. – a szám sajnos csak az agyam érzéseit közvetítette. De ez így volt jó! Nem kell több balhé. Mit szólna anyám? Mit szólna az egész család, ha hazaállítanék egy focistával, úgyis csak az lenne a vége, hogy pár hónapig jó és szép minden, aztán jön egy másik lány, aki sokkal érdekesebb és problémamentesebb mint én és ennyi. Nekem erre nincs szükségem!
- Azt hittem te is… érzel valamit. – na bumm! Ettől féltem. Nem mertem rá se nézni, pedig éreztem, hogy a barna szempár ismét engem vizslat, de tudtam, hogy ha felnézek, akkor annak nem lesz jó vége, az álarc lehull és ő megláthatja a szívemet.
- Naná, hogy éreztem valamit! Te egy jó pasi vagy, a tánc fergeteges volt… közbevágott.
- És mit éreztél? – ismét a kínos csönd. Mit éreztem, ha te azt tudnád… azt éreztem, amit előtte még soha, hogy minden porcikám téged akar, hogy a szívem kalapál és, hogy az agyamra köd borul. Istenem, még szerencse, hogy Albert megjelent, mielőtt olyat csináltam volna, amit biztosan megbánok.
- Kívántalak, ennyi. – a hangom kemény volt. A szívem pedig ismét biztonságban, jól körülvéve a közöny páncéljával.
- És? – várakozó volt a hangja és közelebb lépett, én viszont gyorsan felálltam és távolabb léptem.
- Semmi és… fizikai vágy, ennyi. – a földet néztem.
- Tudom, hogy nem ennyi. – megfogta a karom, magához húzott és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Próbáltam kiszabadulni, de erősen tartott.
- Most komolyan Casillas, mit vársz tőlem? Te egy focista vagy, van millió meg egy csajod… jó, lehet hogy most éppen nincs, de ez csak rajtad múlik – folytattam, mielőtt közbevághatott volna. – én meg egy hercegnő vagyok és nem tehetem meg, hogy csak azért, mert úri kedvem úgy tartja elengedjem magam és legyek az egyik közülük, az pedig, hogy ebből más is lehetne, te sem gondolod komolyan. – az arcomra szánakozó mosoly ült ki, pedig a szívem a torkomban dobogott.
Ő pedig csak nézett merően, én pedig úgy éreztem magam, mintha meztelen lennék. Nem szólt egy szót sem, csak állt ott, hatalmas tenyere a karomra kulcsolódva egy fél lépéssel előttem, éreztem, ahogy a kicsit nyitott ajkai közül a mellkasomra áramlik a meleg levegő, az egyik felem ellökte volna és otthagyta volna, de úgy, hogy soha többet, ne kelljen látnia, míg a másik megcsókolta volna, azokat a kívánatos ajkakat. Így inkább elfordítottam a fejem, ő pedig elengedett és sóhajtott egy nagyot. A kő a szívemről hallhatóan leesett.
- Nem értelek. Engem gondolsz éretlen, élvhajhász focistának, miközben te viselkedsz úgy, mint egy óvodás. Mitől félsz?
- Semmitől nem félek, de nem akarok magamnak feleslegesen problémát csinálni.
- Miért probléma az, ha érzel valaki iránt valamit?
- Mert abból egyrészt mindig csak pofáraesés van, másrészt pedig, nem érzek irántad semmit! – akkora hazugság volt ez, hogy én magam is rögtön meg akartam cáfolni, de nyeltem egyet, nehogy kibukjanak az árulkodó szavak.
- Nos, sajnálom.
- Mit sajnálsz? – kérdeztem ingerülten.
- Azt, hogy hazudsz magadnak és még el is hiszed. Majd értesíts, ha észretértél! – gúnyos és lemondó volt a hangja.
Na persze, ő itt a jóság és kedvesség mintaképe, aki más, mint a többi férfi, aki nem csak azt akarja, akinek fontosak az érzelmek…blablabla… na lássuk. Odaléptem hozzá és elkaptam a nyakát, magamhoz húztam és megcsókoltam, a másik kezemmel közben végigsimítottam a gerincén, becsúsztattam a kezem a pólója alá és megsimogattam a kellemesen meleg sima bőrt, először meglepődött, de pár pillanattal később engedett az ostromnak az ajkai kinyíltak és a nyelve izgatottan kereste az enyémet, hogy vad táncba kezdhessenek. A keze végigsimított a hátamon, két hatalmas tenyere kellemesen beterítette, az egész derekamat. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, mire az ajakai elváltak az enyémektől, de csak azért, hogy felfedező útra induljanak végig a nyakamon, egészen a kulccsontomig, megfogtam az állát és visszairányítottam a számhoz, ismét forró csókcsata kezdődött, miközben a kezem, az izmos fenekére vándorolt, egyszerűen, nem tudtam megállni, majd varázsütésre, hirtelen elléptem tőle. A szeme kinyílt és olyan csodálkozó szemekkel nézett rám, mint egy kiskutya, akitől elveszik a játékát. Pár pillanatig csak zihálva álltunk egymással szemben, a szívemet próbáltam, mély levegőkkel a rendes ritmusára késztetni, majd erőt véve magamon elmosolyodtam.
- Na ennyit arról, hogy, te más vagy, mint a többi férfi! – jelentettem ki diadalittasan, majd visszaindultam a kocsihoz, otthagyva őt teljes értetlenségben. Nem, szólt utánam, nem tartott vissza, nem kapta el a karom, pedig... pedig annyira szerettem volna, de jobb volt ez így, mindig könnyebb úgy elválni, hogy te vagy a rossz, így legalább biztos, hogy nem keres, soha többet! Összeszorítottam a szemem és éreztem, hogy a szemem sarkából egy pici könnycsepp indul lefelé, gúnyosan bejárva, azt az utat, ahol az elmúlt csókok édes emléke még mindig fájdalmasan lüktetett. Ennek így kellett lennie, mondtam magamban és könyörtelenül letöröltem a kínzó csöppet.
2011. augusztus 8., hétfő
Előzetes :)
- Sajnálom én…
- Hát persze, te nem akartad, meg nem gondoltad, de Caro… tudod, hogy nem engem kell meggyőznöd. – mondta kissé megenyhülve. Megborzongtam, pedig igazából nem is volt hideg. Albert viszont észrevette és gyorsan a vállamra terítette a zakóját. A kellemes illattól, csak mégjobban bűntudatom lett. Tudjátok, van az a fura érzés amikor megéreztek valami illatot és eszetekbe jut egy emlék, sajnos nekem Albert illatától csak olyan emlékek tolúltak a fejembe, amikor vigasztalt vagy épp, mint most, bűntudatom volt. Kellemetlen érzés, bűnbánóan néztem a zöld szemeibe.
- Ne, Caro, ne nézz így rám… - mondta, miközben elfordult tőlem – Te, egy hercegnő vagy, nem engem kell meggyőznöd!
- Hogy mi vagy? – hangzott a kérdés a hátam mögül. Nagyszerű ezek szerint Casillas végig itt volt.
- Ne mondd, hogy nem tudja… - hangzott a mondat egy kényszeredett nevetés kíséretében Albert szájából.
- Hogy mit nem tudok? – Iker közben odaállt mellém és pillantása szinte röntgenként hatolt át rajtam.
- Bemutatom ő királyi fensége Caroline Sophie, Asztúria, Gerona, Párma és Viana hercegnéje, Mountblanc hercegnéje, Cervera grófnéja és Balaguer Ladyjét.
- Hát persze, te nem akartad, meg nem gondoltad, de Caro… tudod, hogy nem engem kell meggyőznöd. – mondta kissé megenyhülve. Megborzongtam, pedig igazából nem is volt hideg. Albert viszont észrevette és gyorsan a vállamra terítette a zakóját. A kellemes illattól, csak mégjobban bűntudatom lett. Tudjátok, van az a fura érzés amikor megéreztek valami illatot és eszetekbe jut egy emlék, sajnos nekem Albert illatától csak olyan emlékek tolúltak a fejembe, amikor vigasztalt vagy épp, mint most, bűntudatom volt. Kellemetlen érzés, bűnbánóan néztem a zöld szemeibe.
- Ne, Caro, ne nézz így rám… - mondta, miközben elfordult tőlem – Te, egy hercegnő vagy, nem engem kell meggyőznöd!
- Hogy mi vagy? – hangzott a kérdés a hátam mögül. Nagyszerű ezek szerint Casillas végig itt volt.
- Ne mondd, hogy nem tudja… - hangzott a mondat egy kényszeredett nevetés kíséretében Albert szájából.
- Hogy mit nem tudok? – Iker közben odaállt mellém és pillantása szinte röntgenként hatolt át rajtam.
- Bemutatom ő királyi fensége Caroline Sophie, Asztúria, Gerona, Párma és Viana hercegnéje, Mountblanc hercegnéje, Cervera grófnéja és Balaguer Ladyjét.
2011. augusztus 7., vasárnap
Mea Culpa!
Szóval BOCSÁNAT a rengeteg késésért, de van mentségem! Engem is elkapott a nyári forgatag, Balaton, fesztiválok, Olaszország...haverok, buli, fanta ilyesmi. VISZONT: Örömmel jelentem be, hogy ma este, de legkésőbb holnap jön a folytatás, remélem, ti is annyira várjátok már, amilyen élvezettel én megírtam! Puszcsi!
Ui.: Hogy tetszik az új dizájn?
Ui.: Hogy tetszik az új dizájn?
2011. június 16., csütörtök
4. fejezet
Kicsit rövidke lett, de kénytelen voltam ott félbevágni, ahol, különben mi maradna a következő fejezetre! :) Jó olvasást!
Zakatolt az agyam, már biztosan láttam valahol ezt a szempárt. De hol? Ó, édes alkohol! Aztán beugrott.
- Unai? – ismerősöm arca elkomorodott, mintha várta volna, hogy felismerjem. Vagy inkább elvárta?
- Nem. Iker vagyok. Unai az öcsém. – megráztam a kezét… bakker nem vagyok magamnál… lehet ki sem nyújtotta? Az arckifejezéséből ítélve, valószínűleg nem. A térdemre hajtottam a fejem, forgott körülöttem a világ. Egy puha kezet éreztem a hátamon, ahogy bizonytalanul simít rajta párat.
- Jól vagy kislány? – kérdezte.
Vajon tényleg érdekli, hogy vagyok vagy csak a barátját akarja megnyugtatni, hogy nem fogok kitaccsolni a méregdrága kocsijában. Hé… na álljunk csak meg egy pillanatra, mióta érdekel engem, hogy őt érdekli-e, hogy én… na jó belezavarodtam…
- Okés vagyok – mormoltam, inkább csak saját megnyugtatásomra.
Az autó szerencsére lefékezett és a szépszemű srác segített ki szállni a kocsiból. Szerencsére, ahogy felmértem a helyet úgy láttam, hogy a Sueno hátsó bejáratánál vagyunk, ami megnyugtató… Adela legalább nem fog kinyírni és át sem kell szenvedtem azt a bizonyos vacsorát. Ahogy megláttam az ülőalkalmatosságot a szabad levegőn (ami történetesen az útpadka volt) a lábaim egyből összecsuklottak és kecsesen az útra omlottam. Az Iker nevű srác mondott valamit a kocsis hapsinak, aki bólintott és karon ragadta a vigyorgó és mindenkinek integető Davidot majd eltűnt vele. Biztató. A táskámban kutatva előhúztam egy doboz Vogue-ot és nem túl nőies mozdulattal a számmmal húztam ki belőle egy szálat, amit meggyújtottam. Iker felhúzott szemöldökkel figyelte a jelenetet.
- Hm? – pillantottam fel rá.
- Csak csúnya, ha egy lány cigizik. Főleg egy ilyen szép lány. – mosolyodott el egy kicsit. Nyeltem egyet és a gyomrom begörcsölt. Csak a piától, csak a piától… zakatolt az agyamban. Hanyagul vállat vontam és kifújtam a füstöt. Mit érdekel engem, hogy mit mond, igazából semmi közöm hozzá. – Szóval ismered Unait? – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a tarkóját vakargatta. Nagyon édi volt. Én meg nagyon részeg.
- Jaja, együtt járunk világpolitikára és a múltkor megpróbált felszedni. – vigyorogtam.
- Csak a mondat első felén lepődtem meg, de örülök, hogy újabban már ízlése is van. – Na bumm, megint egy bók. Váh, idegesít!!!
- Ezt bóknak veszem jó? – vigyorgok ő pedig rábólint, közben pedig ismét belém csap a felismerés.
- Basszus te vagy az, aki a múltkor megmentette az életem nem? –Jajj mekkora egy balfasz vagyok! Isteneeem!!! Karba teszi a kezét és végigsimít az arcán.
- Öhm… nem kell felfújni, csak úgy ott voltam. Örülök, hogy jobban vagy. – motyogja zavartan.
- Jókor jó helyen, és akkor előbukkant a herceg fehér lovon… - motyogom magam elé.
- Ó köszönöm kis Hamupipőke – mosolygott és most rajtam volt a szemöldökráncolás sora.
- Elhagytad a cipőd – emlékeztetett.
- És most akkor mi lesz? Felpróbálod a lábamra, hogy kiderüljön én vagyok-e a hercegnőd? – basszus mit csinálok? Flörtölök vele, de kit érdekel, kibújtam a cipőmből és kinyújtottam a lábam, miközben sikerült majdnem hanyattvágnom magam.
- Te vagy? – nézett rám fürkésző szemekkel, mire én akkorát nyeltem, hogy sikeresen az orromon jött ki az összes füst, na ebből most volt elég én erre nem vagyok felkészülve és részeg is vagyok. Elnyomtam a csikket és felpattantam.
- Szerintem induljunk be, már biztos keresnek – mondtam gyorsan, majd meg sem várva a válaszát elindultam befelé.
Odabennt hatalmas volt a tömeg, több-kevesebb sikerrel próbáltam átverekedni magam rajta, amikor valaki elkapott és berántott a táncparkettre. David volt az, aki kissé ködös szemekkel mosolygott rám. Sajnos(?) már pont vége volt a számnak ezért gyorsan kisiklottam a karjaiból és elindultam megkeresni, Adelát. Szerencsére csak pár asztallal arrébb ültek, Larával, akit már pártfogásába vett kedves sofőrünk. Ezek a spanyol macsók tudhatnak valamit, mert a mindig visszafogott Lara, most kacarászva fogdosta a srác karját.
- Na végre már, legalább hússzor hívtalak, merre voltál?- kérdezte szemrehányóan barátnőm, mikor végre leültem mellé.
- Hosszú – legyintettem, miközben a szememmel a táncparkettet pásztáztam. Úgy láttam Davidnek nem okozott gondot, hogy csak úgy leléptem, mert máris egy lelkes kis szőke ringatózott a karjaiban.
- Te be vagy nyomva? Mit csináltál és nekem miért nem szóltál? – vigyorgott rám Adela.
- Áh, csak Davidnál voltam.
- A focis hapsi mi? És, volt valami? Betalált a kapuba? – fájdalmasan felnyögtem, majd taszítottam rajta egyet.
- Hogy lehetsz ilyen? – kérdeztem elborzadva. Még hogy én meg David, na hagyjuk már, még csak az kéne… Kösz nem kérek a focista pasikból, nem fekszik nekem ez a „minden nap más nővel” életforma, én túl nyugis voltam ehhez.
- Ha te mondod – vonta meg a vállát – Lépek a pulthoz, kérsz valamit?
- Csak egy üveg ásványvizet. – Adela felhúzott szemöldökkel bólintott, majd elindult én pedig lehajtottam a fejem az asztalra.
Körülöttem üvöltött a zene, de szerencsére a fejem már egészen rendbe jött és csak kellemesen zsibbadtam, úgy látszik sikerült átvészelnem a holtpontot. Felnéztem, Lara most indult el táncolni a sofőr sráccal, hogy is hívták? Sergio! Igen! Nah, jó már nekik. Kéne nekem is egy pasi. Alattomosan beúszott a képbe Iker és az iménti fura beszélgetésünk, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Isten ments, dehogy kell nekem focista, ismerem én őket… de lehet hogy Iker nem olyan mint a többi suttogta egy sunyi kis hang a fejemben. Na persze, adja itt az ártatlant a kiskutyaszemeivel, aztán egy nap arra kelek fel, hogy egyedül fekszem az ágyban, mellettem egy cetlivel, hogy „Bocs, meguntalak. Leléptem. Minden jót!” Persze, tudom nem szép dolog az előítélet, de az az igazság, hogy túl gyáva voltam az ilyen dolgokhoz. Adela volt mindig is a bevállalós közülünk, ő hajtogatta folyton az „Élj a mának, szard le a holnapot!”életszemléletét. Én mindig csak a part mentén eveztem, járogattam emberekkel, de soha nem köteleztem el magam. Nem hiányzott az a hiszti, depi és miegymás, amivel járt ez az egész dolog. Adela mondja mindig, hogy „így soha sem lesz nagy szerelem” meg ilyesmi, de ha a nagy szerelem azzal jár, hogy utána hónapokig nem tudsz enni, bőgsz mint egy fürdőskurva és az önbizalmad a béka segge alatt van, akkor kösz én nem kérek a „Nagy Szerelem”-ből. Az értelmes merengésemből egy kéz szakított ki, ami megsimította a vállamat, mire felnéztem és a mosolygó Ikerrel találtam szemben magam.
- Leülhetek? – kérdezte, mire én bólintottam ő pedig mellém ült. – Milyen a buli?
- Eszméletlen – jött tőlem a frappáns válasz.
- Na és nálatok? – néztem a terem másik végébe egy csapat eszementre, akiket körülzsongtak a lányok.
- Tűrhető. Jobban vagy már? – a fürkésző barna szemeivel, mintha átlátott volna rajtam.
- Kutya bajom és nemsokára a vizem is megérkezik – mondtam, mivel megláttam Adelát közeledni.
De sajna ő pedig meglátta, hogy kivel üldögélek éppen, így csak felmutatta a hüvelykujját és csinált egy gyors hátraarcot. Legszívesebben én is mutattam volna neki valamit, de még éppen időben visszafogtam magam. A zene közben az egyik kedvenc számomra váltott, Kelly Rowland és David Guettától a Commanderre és ettől egyből felpörögtem, csak úgy vonzott maga felé a tánctér, ezt Iker is észrevehette, mert elmosolyodott és kinyújtotta a kezét:
- Táncolunk? – nem válaszoltam csak belecsúsztattam a kezemet a hatalmas tenyerébe és pár pillanat múlva már mi is együtt mozogtunk a ritmussal a tánctéren.
Iker jól táncolt, kellemesen ringatóztunk, miközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már szinte éreztem, hogy a vékony póló alatt hogy dagadnak az izmai. A refrénnél a mellkasunk teljesen összesimult, én pedig egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, míg másik kezem a magasban volt. Hátraráztam a hajam és együtt énekeltem Kellyvel. „ Let’s go all night, baby, You won’t find no lady who does it like, I does it, Yeah!” Közben ahogy Iker keze lassan a derekamra csúszott, úgy csúszott fel a szívem a torkomba. Szorosan magához húzott, éreztem, ahogy a lehellete súrolja a nyakam, nekem pedig az egész testemen kellemes borzongás futott végig. A szám utolsó ritmusainál, még mindig csak álltunk összefonódva, miközben a szívem olyan őrültem dobogott, mintha nem 3 percet táncoltam volna, hanem lefutottam volna a maratont. Kétszer.
- Bocs, remélem zavarok – hallottam hirtelen magam mellől, miközben valaki megragadta a karom és hátrarántott, de úgy, hogy belejajdultam. Mérgesen a támadónkra néztem és teljesen elképedtem.
- Albert? Te meg mi a francot keresel itt?
A számot, amire táncoltak Ikerék itt találjátok. Érdemes meghallgatni, jó kis szám! :) http://www.youtube.com/watch?v=dwfKZ-1jyiw
Zakatolt az agyam, már biztosan láttam valahol ezt a szempárt. De hol? Ó, édes alkohol! Aztán beugrott.
- Unai? – ismerősöm arca elkomorodott, mintha várta volna, hogy felismerjem. Vagy inkább elvárta?
- Nem. Iker vagyok. Unai az öcsém. – megráztam a kezét… bakker nem vagyok magamnál… lehet ki sem nyújtotta? Az arckifejezéséből ítélve, valószínűleg nem. A térdemre hajtottam a fejem, forgott körülöttem a világ. Egy puha kezet éreztem a hátamon, ahogy bizonytalanul simít rajta párat.
- Jól vagy kislány? – kérdezte.
Vajon tényleg érdekli, hogy vagyok vagy csak a barátját akarja megnyugtatni, hogy nem fogok kitaccsolni a méregdrága kocsijában. Hé… na álljunk csak meg egy pillanatra, mióta érdekel engem, hogy őt érdekli-e, hogy én… na jó belezavarodtam…
- Okés vagyok – mormoltam, inkább csak saját megnyugtatásomra.
Az autó szerencsére lefékezett és a szépszemű srác segített ki szállni a kocsiból. Szerencsére, ahogy felmértem a helyet úgy láttam, hogy a Sueno hátsó bejáratánál vagyunk, ami megnyugtató… Adela legalább nem fog kinyírni és át sem kell szenvedtem azt a bizonyos vacsorát. Ahogy megláttam az ülőalkalmatosságot a szabad levegőn (ami történetesen az útpadka volt) a lábaim egyből összecsuklottak és kecsesen az útra omlottam. Az Iker nevű srác mondott valamit a kocsis hapsinak, aki bólintott és karon ragadta a vigyorgó és mindenkinek integető Davidot majd eltűnt vele. Biztató. A táskámban kutatva előhúztam egy doboz Vogue-ot és nem túl nőies mozdulattal a számmmal húztam ki belőle egy szálat, amit meggyújtottam. Iker felhúzott szemöldökkel figyelte a jelenetet.
- Hm? – pillantottam fel rá.
- Csak csúnya, ha egy lány cigizik. Főleg egy ilyen szép lány. – mosolyodott el egy kicsit. Nyeltem egyet és a gyomrom begörcsölt. Csak a piától, csak a piától… zakatolt az agyamban. Hanyagul vállat vontam és kifújtam a füstöt. Mit érdekel engem, hogy mit mond, igazából semmi közöm hozzá. – Szóval ismered Unait? – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a tarkóját vakargatta. Nagyon édi volt. Én meg nagyon részeg.
- Jaja, együtt járunk világpolitikára és a múltkor megpróbált felszedni. – vigyorogtam.
- Csak a mondat első felén lepődtem meg, de örülök, hogy újabban már ízlése is van. – Na bumm, megint egy bók. Váh, idegesít!!!
- Ezt bóknak veszem jó? – vigyorgok ő pedig rábólint, közben pedig ismét belém csap a felismerés.
- Basszus te vagy az, aki a múltkor megmentette az életem nem? –Jajj mekkora egy balfasz vagyok! Isteneeem!!! Karba teszi a kezét és végigsimít az arcán.
- Öhm… nem kell felfújni, csak úgy ott voltam. Örülök, hogy jobban vagy. – motyogja zavartan.
- Jókor jó helyen, és akkor előbukkant a herceg fehér lovon… - motyogom magam elé.
- Ó köszönöm kis Hamupipőke – mosolygott és most rajtam volt a szemöldökráncolás sora.
- Elhagytad a cipőd – emlékeztetett.
- És most akkor mi lesz? Felpróbálod a lábamra, hogy kiderüljön én vagyok-e a hercegnőd? – basszus mit csinálok? Flörtölök vele, de kit érdekel, kibújtam a cipőmből és kinyújtottam a lábam, miközben sikerült majdnem hanyattvágnom magam.
- Te vagy? – nézett rám fürkésző szemekkel, mire én akkorát nyeltem, hogy sikeresen az orromon jött ki az összes füst, na ebből most volt elég én erre nem vagyok felkészülve és részeg is vagyok. Elnyomtam a csikket és felpattantam.
- Szerintem induljunk be, már biztos keresnek – mondtam gyorsan, majd meg sem várva a válaszát elindultam befelé.
Odabennt hatalmas volt a tömeg, több-kevesebb sikerrel próbáltam átverekedni magam rajta, amikor valaki elkapott és berántott a táncparkettre. David volt az, aki kissé ködös szemekkel mosolygott rám. Sajnos(?) már pont vége volt a számnak ezért gyorsan kisiklottam a karjaiból és elindultam megkeresni, Adelát. Szerencsére csak pár asztallal arrébb ültek, Larával, akit már pártfogásába vett kedves sofőrünk. Ezek a spanyol macsók tudhatnak valamit, mert a mindig visszafogott Lara, most kacarászva fogdosta a srác karját.
- Na végre már, legalább hússzor hívtalak, merre voltál?- kérdezte szemrehányóan barátnőm, mikor végre leültem mellé.
- Hosszú – legyintettem, miközben a szememmel a táncparkettet pásztáztam. Úgy láttam Davidnek nem okozott gondot, hogy csak úgy leléptem, mert máris egy lelkes kis szőke ringatózott a karjaiban.
- Te be vagy nyomva? Mit csináltál és nekem miért nem szóltál? – vigyorgott rám Adela.
- Áh, csak Davidnál voltam.
- A focis hapsi mi? És, volt valami? Betalált a kapuba? – fájdalmasan felnyögtem, majd taszítottam rajta egyet.
- Hogy lehetsz ilyen? – kérdeztem elborzadva. Még hogy én meg David, na hagyjuk már, még csak az kéne… Kösz nem kérek a focista pasikból, nem fekszik nekem ez a „minden nap más nővel” életforma, én túl nyugis voltam ehhez.
- Ha te mondod – vonta meg a vállát – Lépek a pulthoz, kérsz valamit?
- Csak egy üveg ásványvizet. – Adela felhúzott szemöldökkel bólintott, majd elindult én pedig lehajtottam a fejem az asztalra.
Körülöttem üvöltött a zene, de szerencsére a fejem már egészen rendbe jött és csak kellemesen zsibbadtam, úgy látszik sikerült átvészelnem a holtpontot. Felnéztem, Lara most indult el táncolni a sofőr sráccal, hogy is hívták? Sergio! Igen! Nah, jó már nekik. Kéne nekem is egy pasi. Alattomosan beúszott a képbe Iker és az iménti fura beszélgetésünk, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Isten ments, dehogy kell nekem focista, ismerem én őket… de lehet hogy Iker nem olyan mint a többi suttogta egy sunyi kis hang a fejemben. Na persze, adja itt az ártatlant a kiskutyaszemeivel, aztán egy nap arra kelek fel, hogy egyedül fekszem az ágyban, mellettem egy cetlivel, hogy „Bocs, meguntalak. Leléptem. Minden jót!” Persze, tudom nem szép dolog az előítélet, de az az igazság, hogy túl gyáva voltam az ilyen dolgokhoz. Adela volt mindig is a bevállalós közülünk, ő hajtogatta folyton az „Élj a mának, szard le a holnapot!”életszemléletét. Én mindig csak a part mentén eveztem, járogattam emberekkel, de soha nem köteleztem el magam. Nem hiányzott az a hiszti, depi és miegymás, amivel járt ez az egész dolog. Adela mondja mindig, hogy „így soha sem lesz nagy szerelem” meg ilyesmi, de ha a nagy szerelem azzal jár, hogy utána hónapokig nem tudsz enni, bőgsz mint egy fürdőskurva és az önbizalmad a béka segge alatt van, akkor kösz én nem kérek a „Nagy Szerelem”-ből. Az értelmes merengésemből egy kéz szakított ki, ami megsimította a vállamat, mire felnéztem és a mosolygó Ikerrel találtam szemben magam.
- Leülhetek? – kérdezte, mire én bólintottam ő pedig mellém ült. – Milyen a buli?
- Eszméletlen – jött tőlem a frappáns válasz.
- Na és nálatok? – néztem a terem másik végébe egy csapat eszementre, akiket körülzsongtak a lányok.
- Tűrhető. Jobban vagy már? – a fürkésző barna szemeivel, mintha átlátott volna rajtam.
- Kutya bajom és nemsokára a vizem is megérkezik – mondtam, mivel megláttam Adelát közeledni.
De sajna ő pedig meglátta, hogy kivel üldögélek éppen, így csak felmutatta a hüvelykujját és csinált egy gyors hátraarcot. Legszívesebben én is mutattam volna neki valamit, de még éppen időben visszafogtam magam. A zene közben az egyik kedvenc számomra váltott, Kelly Rowland és David Guettától a Commanderre és ettől egyből felpörögtem, csak úgy vonzott maga felé a tánctér, ezt Iker is észrevehette, mert elmosolyodott és kinyújtotta a kezét:
- Táncolunk? – nem válaszoltam csak belecsúsztattam a kezemet a hatalmas tenyerébe és pár pillanat múlva már mi is együtt mozogtunk a ritmussal a tánctéren.
Iker jól táncolt, kellemesen ringatóztunk, miközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már szinte éreztem, hogy a vékony póló alatt hogy dagadnak az izmai. A refrénnél a mellkasunk teljesen összesimult, én pedig egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, míg másik kezem a magasban volt. Hátraráztam a hajam és együtt énekeltem Kellyvel. „ Let’s go all night, baby, You won’t find no lady who does it like, I does it, Yeah!” Közben ahogy Iker keze lassan a derekamra csúszott, úgy csúszott fel a szívem a torkomba. Szorosan magához húzott, éreztem, ahogy a lehellete súrolja a nyakam, nekem pedig az egész testemen kellemes borzongás futott végig. A szám utolsó ritmusainál, még mindig csak álltunk összefonódva, miközben a szívem olyan őrültem dobogott, mintha nem 3 percet táncoltam volna, hanem lefutottam volna a maratont. Kétszer.
- Bocs, remélem zavarok – hallottam hirtelen magam mellől, miközben valaki megragadta a karom és hátrarántott, de úgy, hogy belejajdultam. Mérgesen a támadónkra néztem és teljesen elképedtem.
- Albert? Te meg mi a francot keresel itt?
A számot, amire táncoltak Ikerék itt találjátok. Érdemes meghallgatni, jó kis szám! :) http://www.youtube.com/watch?v=dwfKZ-1jyiw
2011. június 14., kedd
Kis ízelítő
Holnap délután körül hozom nektek az új részt, már készen van csak kicsit még átolvasgatom és kibővítem. Addig itt ez a kis előzetes, hiszen arra szavaztatok a legtöbben, hogy szeretnétek ilyet. Tudjátok én pedig mit szeretnék? Sok-sok kritikát, észrevételt, megjegyzést, hogy hogy tetszik az, amit én itt összefirkálgatok nektek a magam (és remélem) és a ti szórakoztatásotokra. Sajnálattal olvasom, hogy néhány író alkotói válságban szenved, mint például egyik személyes kedvencem Rose is. Csak annyit nektek, hogy kitartás, és hogy a rosszat mindig követi a jó és a nyáriszünet :) (bár nekem az még kicsit odébb van) Jó olvasást és puszi nektek!
***
- Hm? – pillantottam fel rá.
- Csak csúnya, ha egy lány cigizik. Főleg egy ilyen szép lány. – mosolyodott el egy kicsit. Nyeltem egyet és a gyomrom begörcsölt. Csak a piától, csak a piától… zakatolt az agyamban. Hanyagul vállat vontam és kifújtam a füstöt. Mit érdekel engem, hogy mit mond, igazából semmi közöm hozzá. – Szóval ismered Unait? – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a tarkóját vakargatta. Nagyon édi volt. Én meg nagyon részeg.
- Jaja, együtt járunk világpolitikára és a múltkor megpróbált felszedni. – vigyorogtam.
- Csak a mondat első felén lepődtem meg, de örülök, hogy újabban már ízlése is van. – Na bumm, megint egy bók. Váh, idegesít!!!
- Ezt bóknak veszem jó? – vigyorgok ő pedig rábólint, közben pedig ismét belém csap a felismerés.
- Basszus te vagy az, aki a múltkor megmentette az életem nem? –Jajj mekkora egy balfasz vagyok! Isteneeem!!! Karba teszi a kezét és végigsimít az arcán.
- Öhm… nem kell felfújni, csak úgy ott voltam. Örülök, hogy jobban vagy. – motyogja zavartan.
- Jókor jó helyen, és akkor előbukkant a herceg fehér lovon… - motyogom magam elé.
- Ó köszönöm kis Hamupipőke – mosolygott és most rajtam volt a szemöldökráncolás sora.
- Elhagytad a cipőd – emlékeztetett.
- És most akkor mi lesz? Felpróbálod a lábamra, hogy kiderüljön én vagyok-e a hercegnőd? – basszus mit csinálok? Flörtölök vele, de kit érdekel, kibújtam a cipőmből és kinyújtottam a lábam, miközben sikerült majdnem hanyattvágnom magam.
- Te vagy? – nézett rám fürkésző szemekkel, mire én akkorát nyeltem, hogy sikeresen az orromon jött ki az összes füst, na ebből most volt elég én erre nem vagyok felkészülve és részeg is vagyok. Elnyomtam a csikket és felpattantam.
- Szerintem induljunk be, már biztos keresnek – mondtam gyorsan, majd meg sem várva a válaszát elindultam befelé.
***
- Hm? – pillantottam fel rá.
- Csak csúnya, ha egy lány cigizik. Főleg egy ilyen szép lány. – mosolyodott el egy kicsit. Nyeltem egyet és a gyomrom begörcsölt. Csak a piától, csak a piától… zakatolt az agyamban. Hanyagul vállat vontam és kifújtam a füstöt. Mit érdekel engem, hogy mit mond, igazából semmi közöm hozzá. – Szóval ismered Unait? – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a tarkóját vakargatta. Nagyon édi volt. Én meg nagyon részeg.
- Jaja, együtt járunk világpolitikára és a múltkor megpróbált felszedni. – vigyorogtam.
- Csak a mondat első felén lepődtem meg, de örülök, hogy újabban már ízlése is van. – Na bumm, megint egy bók. Váh, idegesít!!!
- Ezt bóknak veszem jó? – vigyorgok ő pedig rábólint, közben pedig ismét belém csap a felismerés.
- Basszus te vagy az, aki a múltkor megmentette az életem nem? –Jajj mekkora egy balfasz vagyok! Isteneeem!!! Karba teszi a kezét és végigsimít az arcán.
- Öhm… nem kell felfújni, csak úgy ott voltam. Örülök, hogy jobban vagy. – motyogja zavartan.
- Jókor jó helyen, és akkor előbukkant a herceg fehér lovon… - motyogom magam elé.
- Ó köszönöm kis Hamupipőke – mosolygott és most rajtam volt a szemöldökráncolás sora.
- Elhagytad a cipőd – emlékeztetett.
- És most akkor mi lesz? Felpróbálod a lábamra, hogy kiderüljön én vagyok-e a hercegnőd? – basszus mit csinálok? Flörtölök vele, de kit érdekel, kibújtam a cipőmből és kinyújtottam a lábam, miközben sikerült majdnem hanyattvágnom magam.
- Te vagy? – nézett rám fürkésző szemekkel, mire én akkorát nyeltem, hogy sikeresen az orromon jött ki az összes füst, na ebből most volt elég én erre nem vagyok felkészülve és részeg is vagyok. Elnyomtam a csikket és felpattantam.
- Szerintem induljunk be, már biztos keresnek – mondtam gyorsan, majd meg sem várva a válaszát elindultam befelé.
2011. június 5., vasárnap
MEGLEPETÉÉÉSS :)
(Caroline a buliszerelésben)Íme a harmadik fejezet. Várom a véleményeteket! Puszi!
3. fejezet
Bár Madridban születtem és életem javarészét itt töltöttem, mégis meglepetéssel tört rám minden nyáron a felismerés, hogy : Basszus lehetne ennél még melegebb? Ez egyszerűen kibírhatatlan, legalább negyven fok volt árnyékban pedig éppen a medence partján fekszem és még így sem bírom elhinni. Az agyműködésem teljesen lelassult, könyörgöm, hogyan írhatnék szakdolgozatot - ami jelentős agymunkát kíván - ilyen időben? Az ölembe húztam a laptopom és arra gondoltam, hogy kikapcsolódásképp, átböngészem a mailjeimet. Reménykedtem, hogy Adela már teljesen megfeledkezett a ma esti buliról, de ahogy a bejövő üzenetekre kattintottam ez az aprócska reményem is szertefoszlott.
Feladó: Adela Hernandez
Tárgy: Partypartyparty
Rá se kattintottam, az érdeklődésemet inkább egy másik üzenet keltette fel. A tárgyhoz csak annyi volt beírva: A világ legrosszabb sofőrjének - elvigyorogtam magam, már meg sem kellett néznem a feladót.
Kedves Te!
Még mielőtt teljesen megfeledkeznél Rólam és az Én elbűvölő személyemről – az én kis egóvilágbajnokom - tájékoztatnálak, hogy ismét a városban vagyok, tehát teljesen egyértelmű, hogy a mai napot velem kell töltened! Már vagy ezerszer hívtalak, de nem vagy képes felvenni azt a rohadt telefont… - és valóban, ahogy körbenéztem a mobilom nem volt sehol, biztos a szobámban hagytam – Ma 3-kor várlak, Nálam, ha ráérsz (ha nem akkoris) Lehet fel sem öltözöm…
Puszi mindenhova: Én
Ui.: Megtisztelő lenne, ha csinos lennél, mert elviszlek egy puccos helyre este, és ha gondolod villanthatsz megint bugyit
Vááá… muszáj mindig emlékeztetnie… Az órámra néztem, ami éppen egy órát mutatott. Nagyszerű, még épp időben el tudok készülni anélkül, hogy kitörne a harmadik világháború. Összecsuktam a laptopom és még mindig vigyorogva felrohantam a szobámba.
***
- Figyelsz te rám egyáltalán? – szakított ki merengésemből Sergio hangja. Megint Rá gondoltam.
- Jaja… itt vagyok. – dehogy voltam itt.
- Négy nap múlva lesz a nagy meccs,utána VB, szóval ez az utolsó alkalom, hogy kicsit ki tudjuk ereszteni a gőzt. Nincs kifogás, el kell jönnöd ma este. Itt lesznek a többiek is, nagy buli lesz.– sóhajtottam, tudtam, hogy nincs kiút, így hát rábólintottam, Sergio pedig mint aki jól végezte dolgát hátbaveregetett majd felállt és a zuhanyzó felé indult a nyakamba vettem a törölközőmet és én is utána mentem.
***
Lemondóan álltam a gardróbom közepén, körülöttem széthajigált ruhadarabok. Miért van az, hogy hiába van az ember lányának több tonna ruhája, mégis épp a megfelelőt nem találja sosem. Viszont, ha ebből a logikából indulunk ki, azt kell felvennem, amit legelőször elővettem. Feltúrtam a ruhahalmokat és kiszedtem, az először a kezemben tartott fekete ruhát. Elegáns volt, mégis szexi és épp elég hosszú ahhoz, hogy most megússzam a bugyivillantást. A sminkeléssel nem sokat törődtem, kihúztam a szemem, raktam fel egy kis szempillaspirált meg egy kis szájfényt és már kész is voltam. Negyed három, tökéletes időzítés. Hívtam egy taxit, mivel egyrészt nem akartam, hogy a kedves egóbajnokom a vezetési stílusommal cukkoljon, másrészt sokkal egyszerűbb volt így. Bedobáltam a kistáskámba a túlélőfelszerelésem és vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre, nagyszerű, ennél már úgyis csak rosszabbul fogok ma kinézni.
A taxi nagyjából 20 perc múlva fékezett le a megadott cím előtt, fizettem, majd kiszálltam az autóból, ami gyorsan elhajtott. Hatalmas és modern ház volt, nagy üvegablakokkal és halványsárga falakkal. Az előkert szépen el volt rendezve és egy kis kövekkel kirakott ösvény vezetett a bejárati ajtóig, amin fel is mentem. Háromszor csöngettem, mikor végre kinyitották az ajtót.
- Jó napot! Egoista énvagyokavilágközepe és a legjobbpasiaföldön úrhoz van szerencsém?
- Sajnos nem, épp most ment ki a kertbe, hogy ott várja a hisztispicsa nekemsenkisejó borsószemkirálykisasszonyt – mondta, tökéletes fapofával mire mindketten elröhögtük magunkat.
- David! – majd egy ugrással a nyakába vetettem magam, ő pedig becsukta mögöttünk az ajtót. Végig a nyakába csimpaszkodtam, úgy vitt be a nappaliba és döntött le a kanapéra.
- Na miújság kicsi lány? Ennyire meghatott a találkozás? – oldalba böktem.
- Énis örülök hogy látlak David Villa, és annak is, hogy nem változol… Mik a terveid mára? Kb 10-ig érek rá, aztán mennem kell a Sueno-ba különben Adela kinyír. – hadartam.
- Nagyszerű! Azthiszem veled tartunk.
- TartuNK? Mi ez a királyi többes? – húztam fel a szemöldököm.
- A királyi többes a te asztalod… Amúgy nagyon dögös vagy… látod, tudsz te, ha akarsz… - kinyújtottam a nyelvem, mire elkezdett vigyorogni és az ölébe húzott, hagytam magam. Jó volt újra látni, imádtam és csodáltam ezt az embert, letörhetetlen jókedve és hiperaktivitása miatt.
- Nem válaszoltál a kérdésemre… Kik azok a Tartunk?
- Én és pár csapattársam. Ma lesz egy kis ereszd el a hajam, tudod ma van az utolsó szabad esténk a döntő és a vb előtt… utána újra be kell szállni a mókuskerékbe, bár ezt neked hiába mondom. – Igaza volt, nem értettem a focit és nem is szerettem, de mivel David a barátom volt, ezért az utóbbi időben néha rávettem magam, hogy megnézzek egy-egy meccset, ami valahogy mindig vagy alvásba, vagy olvasásba fulladt.
- Hé, már egészen okos vagyok fociügyileg, tudom mi az a csel…
- Les…- javított ki.
- Naja, az. De amúgy mindegy, a meccseken úgyis az a kedvenc részem, amikor a végén leveszitek a mezt.
- Ha gondolod most is levehetem neked a pólómat…
- Ó… megtennéd, már így is csalódott voltam, hogy fel voltál öltözve mikor megjöttem. – néztem rá bociszemekkel.
- Persze, de akkor te is leveszed… - vigyorgott és elkezdte felfelé húzni fehér pólóját.
- Naja, álmodj királylány… Na és mondd, lesz egy-két jó pasi közöttük? – váltottam csevegő hangnemre.
- Nem, sajna ki kell ábrándítsalak, én vagyok a legjobb a csapatból. Amúgy mi van Alberttel? Még mindig húzod szerencsétlent?
- Én…??? Ő húz engem. – sóhajtottam színpadiasan.
- Ó, lemaradtam valamiről? Azt hittem csak húzna…
- Jajj, dugulj már el. Mi a terved akkor most?
- Piáljunk és nézzünk pornót!!!
- Piázós rész oké, többit majd utána meglátjuk.
- Okés, akkor hozok valamit inni. Mit kérsz? Jah amúgy 7-re megyünk kajálni.
- Akkor most ne igyunk vagy mi?
- Dehogynem! Egy csapattársam jön értünk.
- Faja, akkor vodkát kérek.
- Mi mást, Lady Finlandia? – rávigyorogtam, mire ő elment a konyhába én pedig hátradőltem a kanapén és lerúgtam a cipőmet. David pillanatokon belül visszatért egy üveg citromos Finlandiával és két feles pohárral.
- Mesélsz közben? – néztem rá csillogó szemekkel.
- Jajj drágaság, már vagy hatszor hallottad a Hófehérkét – pöckölte meg az orrom, mire én lerántottam magam mellé a kanapéra és elkezdtem csikizni, hiba volt, mert sokkal erősebb volt nálam és pillanatok múlva már én voltam a szenvedő alany, a ruhám kivágása pedig szépen megindult és csak milliméterek választották el attól, hogy teljesen lecsússzon.
- Oké-oké, megadom magam- tettem fel a kezeimet zihálva, mire David diadalmasan elengedett és kibontotta az üveget, majd töltött mindkettőnknek.
- Húzóra! – adta ki a parancsot, koccintottunk és mindketten leküldtük, éreztem, ahogy a számban még jéghideg ital a nyelőcsövemen lefolyva végigégeti a testem, beleborzongtam. – Meg sem állunk az üveg végéig. – az órámra néztem.
- Hát, végülis még van egy óránk.
Bő háromnegyed óra és másfél üveg vodka múlva arra eszméltem, hogy valaki ráfeküdt a csengőre, miközben én pedig Davidon feküdtem, aki üveges szemmel meredt a tévéképernyőjére és kacarászott, holott az be sem volt kapcsolva.
- Nyizsdmárkijazajtót – hallottam a saját hangom.
- He? – fordult felém David és közben felnevetett amibe én is bekapcsolódtam.
Lépteket hallottunk a bejárati ajtó felől. És pár pillanat múlva egy hitetlenkedő szempár meredt ránk. Nagyon gyászos látványt nyújthattunk, mert arcát a tenyerébe temetve sóhajtott egyet.
- David Villa, te barom, mondtam, hogy legalább estig ne csinálj semmi marhaságot. Ki ez a csaj? – David az illetőhöz fordult, aki meglehetősen ismerős volt… de honnan a francból, basszus be vagyok lassulva…
- Sergio, ne rinyálj már… Ő itt a barim Caroline!
- Cső! – intettem neki, majd visszahanyatlottam David ölébe.
- És mi lesz a bulival? – kérdezte a srác.
- Hát megyünk nem? – David megbökte a vállam, mire feltápászkodtam és lesimítottam a hajam, majd vigyorogva V betűt formáztam az ujjaimból.
- Naná! – próbáltam felállni, több-kevesebb sikerrel, és a srácra néztem. – Figyelj már, ha már úgyis itt vagy, segíthetnél elmászni a kocsihoz vagy valami. – mire odajött és megfogta a karomat én belebújtam a cipőmbe és a másik férfira néztem, aki még mindig a kanapén ült. – Na mi lesz Villa? Indulhatunk? – bólintott és meglehetősen könnyedén talpraugrott. Csaló! A két férfi ( vagyis inkább csak az egyik) segített ki a lakásból, a friss levegő, ami már sokkal kellemesebb volt, mint napközben, kicsit javított a helyzetemen és már a dolgok is stabilabban álltak. Egy hatalmas fekete Audi parkolt a ház előtt – David kinyitotta a hátsó ajtót, Sergio vagy ki pedig segített beszállni a kocsiba. Sajnos elég magasra kellett fellépnem így természetesen beleakadtam és kecsesen landoltam a hátsó ülésen, pontosabban belefejeltem valaki térdébe. Fájósan dörzsöltem a homlokom, miközben a „támadómat” kerestem, meglepetésemre egy ismerős barna szempár nézett vissza rám.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)